Aggasztónak ható nyilatkozatot tett a Honda Racing vezére, Koji Watanabe, aki elismerte: nem minden alakul jól a 2026-os F1-es motorjuk kapcsán – viszont elmondása szerint egészen a homologizációs határidőig teljes gőzzel fejleszteni fognak.
A Honda 2021 végén „szállt ki” a Formula-1-ből, de valójában technikai partnerként végig segítették a Red Bullt. Idén viszont újra teljes gyári formában térnek vissza a száguldó cirkuszba, a projekt pedig nemcsak az új szabályok okán lesz teljesen új, hanem azért is, mert immár az Aston Martin oldalán fogják ezt megtenni.

A japán gyártó már korábban is beszélt arról, hogy kihívást jelent nekik a 2026-os motorformula, és az Aston Martin részéről is úgy fogalmazott Lawrence Stroll tulajdonos, hogy időt kell adniuk a HRC-nek. Most maga Watanabe is jelezte, hogy még nem teljesen állnak készen:
„Abban a szakaszban járunk, amikor véglegesítjük az előszezoni teszteken használandó specifikációkat, és hamarosan megkezdjük az összeszerelést. Ugyanakkor a homologizáció február végén esedékes, ezért arra számítok, hogy a fejlesztés a legutolsó percig folytatódni fog” – nyilatkozta a japán Sportivának a HRC elnöke.
„A rivális gyártók fejlesztéseit övező bizonytalanság okán továbbra is azért harcolunk, hogy lássuk, mennyire tudunk közel kerülni a saját magunk által kitűzött célokhoz. Őszintén szólva, még időre van szükségünk” – ismerte el.

„Azzal haladunk a fejlesztésben, hogy fokozatosan értékeljük a különböző komponensek integrálásával elért teljesítménynövekedést. Néhány sikeresnek bizonyul, mások váratlanul kudarcot vallanak – vegyes a kép.”
Amikor arra kérték, hogy azért nagyjából vázolja, hogyan is áll a Honda, Watanabe így felelt: „Hogy őszinte legyek, nem minden alakul jól, szóval sok olyan terület van, ahol küszködünk, de semmi végzetes nem történt, amit ne tudnánk legyűrni. Ebben a helyzetben csendben a teljesítmény és a megbízhatóság javítására fókuszálunk.”
„Az Aston Martin is szeretne olyan autókat építeni, amelyek tükrözik Adrian elképzeléseit, szóval szerintem a következő lépés számunkra motorfronton az lesz, hogy kitaláljuk, hogyan alkalmazkodjunk ehhez. Ha ezzel versenyképesebbé válunk és nagyobb eséllyel nyerhetünk, akkor mindent megteszünk, ami ehhez szükséges!”