A Monacói Nagydíjon futott pole-pozíciós körét nevezte meg döntő fordulatnak a 2025-ös világbajnoki szezonjában Lando Norris, mivel ott eszmélt rá igazán az azt megelőző gyengébb sorozata után, hogy igenis képes jól teljesíteni.

Norris számára a melbourne-i évadnyitón aratott győzelem után nem alakult jól a tavalyi szezon első szakasza, házon belül egyértelműen Oscar Piastri volt a jobb. Nyár elejére aztán Norris összeszedte magát, ősszel pedig Piastri visszaesésével párhuzamosan még egy szintet tudott lépni, így végül a brit nyerte a világbajnokságot.

Tette mindezt úgy, hogy menet közben megnyerte a legtöbb F1-es pilóta által áhított Monacói Nagydíjat, valamint a saját hazai futamát Silverstone-ban. „Tényleg ez a legjobb sorozat. Innen már csak lefelé vezet az út!” – jegyezte meg ennek kapcsán viccelődve a BBC Sportnak nyilatkozva a McLaren pilótája.

„Szerettem volna kicsit könnyebbé tenni az életemet, legközelebb hamarabb megnyerni. De mindig izgalmasabb, amikor az utolsó versenyig, utolsó néhány körig tart – mindenkinek és főleg nektek! De azokat nyertem meg, amelyről az ember álmodik, ezek ott vannak a leghihetetlenebbek között.”

Ezért jelentett fordulatot a monacói pole

Norris azt is elmagyarázta, hogy azért volt kulcsfontosságú számára a monacói rajtelsőség, mert az előző Q3-as botlásai után végre össze tudott rakni egy jó kvalifikációt:

„A monacói időmérőn teljesített köröm volt valószínűleg az egyetlen másik alkalommal az elmúlt tíz évben, amikor valami miatt kicsit sírtam, mivel ott rácáfoltam magamra. Ez volt az a pillanat a szezonban, hiszen rossz eredmények sorozatából jöttem, nem tudtam jól teljesíteni az időmérőkön.”

„Pedig a kvalifikáció mindig is az erősségem volt. Szóval amikor a legnehezebb pályán kimentem az időmérős körömre, akkor kapcsoltam ki először a deltaidőt, hogy ne lássam, hogy jobb vagy rosszabb körön vagyok-e, és nem is tartozott a múltban a legjobb pályáim közé.”

„Az a kvalifikáció végi kör volt az egyik legjobb pillanat a pályafutásomban, mert akkor kételkedtem a leginkább magamban. De arra az egy körre, arra az 1 perc 9 másodpercre volt csak szükségem, hogy mindent átfordítsák, hogy már úgy gondoljam, hogy egyértelműen meg tudom csinálni. Úgyhogy az döntő pillanat volt számomra.”