Max Verstappen a pole-pozícióból vághat neki az Abu Dhabi Nagydíjnak, és nem is rejtette véka alá, hogy mindent bevet majd a világbajnoki cím megszerzéséért – akár Lando Norris és Oscar Piastri rovására is.
A Formula–1 négyszeres bajnoka szombaton megelőzte a két McLaren-pilótát, így Norris elől indulhat. A brit versenyző jelenleg 12 ponttal vezet a tabellán, és egy dobogós helyezés már elegendő lenne számára ahhoz, hogy bebiztosítsa a bajnoki címet. Verstappen azonban egyértelmű üzenetet küldött riválisainak.

„Jobb, ha vigyáznak” – mondta a Viaplaynek. „Nincs veszítenivalóm, úgyhogy mindent meg fogunk próbálni. Ha védekeznem kell, védekezem, ha támadnom kell, támadok. És közben jól akarom érezni magam – ez a legfontosabb.”
Norris előnye miatt óvatosabban is versenyezhet, de a paddockban többen úgy vélik, Verstappen akár szándékosan visszafoghatja a tempót, hogy a McLarent stratégiai csapdába csalja. Andrea Stella, a wokingiak csapatfőnöke ugyanakkor arra figyelmeztetett: egy ilyen húzás könnyen visszaüthet, és akár egy undercuttal is megfoghatják Verstappent.
A holland pilóta ennek ellenére elszántan készül a szezon zárófutamára, ugyanakkor tisztában van vele, hogy a szerencse is közrejátszhat a végkimenetelben.
„Majd meglátjuk, mit tudunk kihozni a versenyből” – fogalmazott. „Nyilván megpróbálom megnyerni, de közben ott van a fejemben, hogy sok pontot kell gyűjtenünk. Még mindig van esély a bajnoki címre, de egy kis szerencse is kell azt illetően, ami mögöttünk történik.”