DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat
F1

„Nyerni akarok, de szerencse is kelleni fog” – Verstappen

Max Verstappen „hihetetlenül boldog” az F1-es Abu Dhabi Nagydíj pole-pozíciójának megszerzése után. A cél tovább irányítani az eseményeket, versenyt és bajnokságot nyerni.

A rajtelsőség megszerzése után Max Verstappen elmondta, Q2-es eredménye használt gumin bizakodásra adott okot, aztán a Q3-ban sikerült plusz köridőt találni, ami kezére játszotta a pole-pozíciót. A vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjat meg akarja nyerni: erre koncentrál, de közben nem tudja teljesen kizárni a bajnoki harc gondolatát sem.

„A Q2-ben használt gumikon voltam és már azok a körök is egészen erősnek tűntek. A Q3-ban itt a pályahőmérséklet csökkenni szokott, ami azt jelenti, hogy jobban lehet nyomni. Így is tettünk” – mondta Verstappen, aki sem szabadedzésen, sem a kvalifikáció korábbi szakaszaiban nem volt első, amikor azonban a legfontosabb volt, az élen zárt.



„Találtunk egy kis plusz köridőt, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy első helyen végeztem. Ez az egyetlen, amit tehetünk, hogy irányítunk, maximalizáljuk, ami az autóval lehetséges. Az időmérőn egyértelműen ez történt” – folytatta a 48. pole-pozícióját megszerző négyszeres világbajnok, aki a nyolcadik rajtelsőséggel a szezon legeredményesebbje lett időmérőkön.

A futamra vonatkozó kérdésre, és arra, mennyire figyel majd hátrafelé, a második-harmadik kockából induló McLarenekre, így felelt:

„Holnap majd kiderül. Meglátjuk, mit tehetünk. Természetesen próbálom megnyerni a versenyt, de hátul ott lesz a gondolataim közt azt is, hogy elég pontot szerezzek és nyerjük meg a bajnokságot. Kell egy kis szerencse is a mögöttünk zajló dolgokat illetően.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: