DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat
F1

Verstappené a pole az F1-es Abu Dhabi Nagydíjon

Max Verstappen szerezte meg a rajtelsőséget a szezonzáró F1-es Abu Dhabi Nagydíjon Lando Norris és Oscar Piastri előtt – Hamilton megint kiesett az első szakaszban!

Q1: Piastri az élen, Hamilton megint kiesett

A Ferrarik közepes keveréken kezdték meg az időmérő első szakaszát, mindenki más a lágyakon veselkedett neki a kvalifikációnak, melyen az élmenők közül Max Verstappen futott mért kört először, majd jött Norris egytizedes lemaradással, a továbbra is remek formában lévő Oliver Bearman viszont az élre állt. A vezetést azt követően is megtartotta, hogy Piastri is befejezte a körét, az ausztrál egy ezreddel maradt el tőle, George Russell viszont hét ezreddel megverte a Haas fiatal versenyzőjét.

piastri-abu-6



Hamilton az első lágyas körével ötödiknek jött fel, és Leclerc is kénytelen volt felrakni a piros oldalfalú Pirelliket, ugyanis közepesen gyakorlatilag senkivel nem tudta felvenni a versenyt. A monacói mellett a két Alpine, Ocon és Albon kezdte meg kiesőhelyről az utolsó perceket, s közülük csak ő és Ocon jutott be végül a második szakaszba.

A két Alpine és a továbbra is rémes formában lévő Albon mellett a talán még rémesebb formában lévő Hamilton, valamint kellemetlen meglepetést okozva Nico Hülkenberg fejezte be 18 perc után az időmérőt. Az élen Piastri zárt Verstappen előtt, míg Norris kicsit elmaradt a riválisoktól.

Q2: Tsunoda kiütötte Bearmant, Russell az élre ugrott

Némi meglepetésre nem valamelyik bajnokesélyes, hanem George Russell zárta az első helyen a kvalifikáció második szakaszát Max Verstappen és Lando Norris előtt, Oscar Piastri pedig csak nyolcadik végzett ugyan, de az utolsó kört mindhárman kihagyták, azaz nem derült ki, mire lettek volna képesek friss lágyakon a második szakaszban.

russell-abu-2

A Red Bull ráadásul nemcsak annak örvendhetett, hogy megspóroltak egy szett lágy abroncsot, hanem Yuki Tsunoda remek szereplésének is, aki néhány ezreddel ugyan, de megelőzte Oliver Bearmant, és bejutott a harmadik szakaszba. Az egész idáig remeklő fiatal brit ezzel kiesett, akárcsak a szintén gyorsnak tűnő Sainz, valamint Lawson, Antonelli és Stroll is. Bearman 311 ezredes lemaradással esett ki, de az utolsóként záró Stroll is csak 367 ezred hátrányban zárt.

Q3: Verstappen első köre is elég volt

A harmadik szakaszt Verstappen kezdte jobban, de reális képet ezúttal sem láthattunk a Red Bull–McLaren meccsben, hiszen a holland új, Norris és Piastri viszont használt gumikon futotta az első körét, ráadásul a hollandot az is segítette, hogy Tsunodát kiküldték elé, hogy szélárnyékot húzzon neki. Így aztán az utolsó etapnak Verstappen, Piastri, Norris sorrendben kezdtek neki, s erre a bizonyos etapra Tsunodát érthető módon elsőként küldték ki – Russell pedig arra kérte csapatát, hogy ő maga Verstappen mögé kerüljön, hogy szélárnyékot kapjon tőle.

verstappen-abu-5

Az utolsó körökben mindkét McLaren javítani tudott, de nem eleget: Norris hiába előzte meg Piastrit, Verstappen első körét sem tudta elérni, ráadásul a holland még javítani is tudott az utolsó pillanatban, George Russell pedig új  jött fel a negyedik helyre, hogy az utolsó métereken majdnem összetörte a Mercedest.

Az F1-es Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

1. Max Verstappen Red Bull–Honda RBPT 1:22.207 -
2. Lando Norris McLaren–Mercedes 1:22.408 0.201
3. Oscar Piastri McLaren–Mercedes 1:22.437 0.230
4. George Russell Mercedes 1:22.645 0.438
5. Charles Leclerc Ferrari 1:22.730 0.523
6. Fernando Alonso Aston Martin–Mercedes 1:22.902 0.695
7. Gabriel Bortoleto Sauber–Ferrari 1:22.904 0.697
8. Esteban Ocon Haas–Ferrari 1:22.913 0.706
9. Isack Hadjar Racing Bulls–Honda RBPT 1:23.072 0.865
10. Yuki Tsunoda Red Bull–Honda RBPT - -
11. Oliver Bearman Haas–Ferrari 1:23.041 0.834
12. Carlos Sainz Williams–Mercedes 1:23.042 0.835
13. Liam Lawson Racing Bulls–Honda RBPT 1:23.077 0.870
14. Kimi Antonelli Mercedes 1:23.080 0.873
15. Lance Stroll Aston Martin–Mercedes 1:23.097 0.890
16. Lewis Hamilton Ferrari 1:23.394 1.187
17. Alexander Albon Williams–Mercedes 1:23.416 1.209
18. Nico Hülkenberg Sauber–Ferrari 1:23.450 1.243
19. Pierre Gasly Alpine–Renault 1:23.468 1.261
20. Franco Colapinto Alpine–Renault 1:23.890 1.683
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: