Csúnyán végződött Red Bull-os időszaka után a Cadillac újdonsült F1-es csapatának pilótájaként tér vissza a csúcskategóriába Sergio Perez. A mexikói versenyző elmondása szerint tavaly óta ismét szerelembe esett a sporttal, s bízik benne, hogy nyomot fognak hagyni a száguldó cirkuszban az amerikai istállóval.
„Akkor még nem éreztem, de szükségem volt egy kis pihenőre. Amikor részese vagy egy sportnak, elragadnak azok a gondolatok, hogy mindig a következő szezonra, futamra, szerződésre kell koncentrálnod. Automata módba kerülsz. De amint arra kényszerülsz, hogy kilépj belőle, mint ahogy az velem is történt, sok dologra rádöbbensz, és másként látod a sportot” – mondta Perez az F1 hivatalos oldalának.

Amikor pedig arról kérdezték a mexikóit, hogy újra szerelmes lett-e az F1-be, így válaszolt: „Igen, egyértelműen. Emlékeznünk kell, hogy az utolsó hat hónapom a Red Bullnál nagyon nehéz volt több szempontból is. Kezdtem elveszíteni a motivációt, viszont nem szabad hagynom, hogy ez ismét megtörténjen, hiszen ez az a sport, ami mindent megadott nekem.”
„Azon a napon, amikor végleg elhagyom a sportot, egy nagy mosollyal az arcomon és rengeteg tisztelettel szeretnék távozni.”
A Cadillac célja: nyomot hagyni az F1-ben
Perez szerint, aki nemrégiben egy Ferrari volánja mögött tesztelt az amerikai csapattal, nem az erős kezdés, hanem a folyamatos fejlődés a legfőbb célja a csapatnak, és sokakat meglephetnek teljesítményükkel.
„Igyekeztem nyomni őket bizonyos területeken, irányt adtam nekik. Jó érzés egy olyan csapatnak részese lenni, amit úgy érzem, hogy tudok befolyásolni, tudok tőlük kérni dolgokat.”
„Szerintem nem számít, hol kezdünk. Az a fontosabb, hogy milyen gyorsan tudunk fejlődni, az első naptól kezdve előre szeretném terelni a csapatot. Szerintem sokakat meg fogunk lepni. Az a célunk, hogy az első naptól kezdve nyomot hagyjunk az F1-ben” – fogalmazott az ex Red Bull-os.