George Russell remek teljesítményét sokan alulértékelték a Lewis Hamilton csapattársaként töltött évek során – véli Toto Wolff, a Mercedes F1-es vezére, aki éppen a brit jelenléte miatt nem érezte akkora kockázatnak a 18 éves Andrea Kimi Antonelli leigazolását.
A Mercedes szerdán jelentette be hosszas várakozás után, hogy 2026-ban is Russell és Antonelli alkotja majd a Formula-1-es versenyzői felállásukat – jóllehet, a közlemény konkrétan csak a következő szezont említette, a szerződések pontos hosszára így nem igazán derült fény.

Mindezek után Wolff az Autosport Business Exchange New York-i eseményén beszélt arról a hétvégi USA Nagydíjat megelőzően, hogy épp Russell teljesítménye miatt nem érezte akkora kockázatnak Antonelli korai debütálását:
„Először is, szerintem akkora volt a felhajtás Lewis távozása és egy 18 éves érkezése körül, hogy mekkora kockázatot vállalunk, de tényszerűen nem volt akkora a rizikó, hiszen ott volt nekünk George” – idézi a csapatfőnököt a Motorsport.
„Bizonyos értelemben mindig is alulértékelt volt azokban az években, valószínűleg az introvertáltabb személyisége miatt. És persze ha a csapattársad Lewis Hamilton, akkor eleve nem kapod meg a figyelem nagy százalékát. Mármint ha George is olyan divatstílusba vágott volna bele, mint Lewis, talán több fotó készült volna róla, de ő nem ilyen.”

„Úgyhogy jó volt végig tudni, hogy ott van nekünk George az egyik legjobb versenyzőként, és aztán a hosszú távú terv részeként hoztuk be Kimit” – fogalmazott Wolff, aki aztán az újoncuk felemás teljesítményéről is beszélt:
„Tudtuk, hogy kemény lesz egy évet adni neki a jelenlegi szabályrendszerben, hiszen a többi versenyző mind vezette már ezeket a ground-effect autókat. Rendkívül nehéz kiismerni a gumikat, sok pályán nem ment még, és óriási médianyomás jött azzal, hogy olasz. Ez az ország Isten tudja, mióta éhezik egy világbajnokra, talán 50-60 éve, és most megérkezett.”
„Mindez jó eredményekhez vezetett: szerintem a fénypont egyértelműen a miami sprint pole-ja és a montreali dobogó volt. Ugyanakkor voltak nagyon nehéz versenyek is.”
„Hatalmas volt a médianyomás Európában, és úgy vélem, megtanultuk a leckét. Megvédtük kicsit, és az utóbbi két futam igazán jól is sikerült, visszatért a megfelelő útra. A jövő év teljesen új kiindulópont lesz számára azzal, hogy már látott mindent és itt volt, és biztos vagyok benne, hogy nagyon jól is fog sikerülni.”