James Key, a Sauber (jövőre Audi) technikai igazgatója szerint a mérnökök kifejezetten élvezik azt, hogy mennyire szabadon dolgozhatnak a 2026-os autókon – árulta el az Autosportnak adott interjújában.
„Muszáj bevallanom, hogy ez a munka most olyan, amit szerintem nagyon sokan élveznek, mert igazából egy üres papírlappal lehetett nekivágni. Semmilyen viszonyítási pontunk nem volt, és szerintem minden teljesen nyílt” – fogalmazott.
„Ez egy esély a sikerre és a bukásra is, bármerre mehet. Hogy milyen egy gyors 2026-os autó? Annak idején a 2022-es autók előtt is ezt kérdezgettük. Most ugyanannyi bizonytalanság van bennünk, mint 2021-ben volt” – tette hozzá.
„Szóval jól felkészültek vagyunk, sok lehetőséget kell mérlegelni, ott vannak a technikai megbeszélések, pár potenciális CFD az FIA által jóváhagyva a szabályok kialakítása miatt, ezekből lehet tanulni. Szóval a felkészülésnél sok dolog van körülötted, abszolút vakrepülést végzünk mechanikailag is, mert fogalmunk sincs, hogy az aerodinamika mit fog kérni az autóról. Próbáljuk kitalálni a leszorítóerő eseteit, de fogalmunk sincs, hogy milyenek lesznek” – magyarázta.

„Rengeteg az ismeretlen, és kész tervvel kell előállnod január elsején egy perccel éjfél után, akkor nyomhatod meg a gombot a CFD-ken, aztán pokoli rohanás kezdődik. Rengeteg előzetes feltételezésünk lesz a tervezéssel és fejlesztéssel kapcsolatban, meg pár alapvető szabály, amelyeket ismerünk minden F1-es autóról, hogy mitől függ az érzékenység, a kanyarodási stabilitás, hogy mitől függ a három kanyar során tapasztalt egyensúly. Ezek mindenhol megjelennek, csak egy kicsit igazítani kell rajtuk a szabályoknak megfelelően” – adott betekintést a gondolkodásba a szakember.
„Ha kellően szervezettek vagyunk, akkor az év során elérünk bizonyos mérföldköveket, de nem a tervezés terén, hanem az információk megszerzése és a tanulás kapcsán. Például idén is megvolt, hogy bizonyos pontokon hol akarunk tartani, és akkor ott hátra léphetünk és megvizsgálhatjuk, hogy elégedettek vagyunk-e, értjük-e, hiányzik-e valami, mit jelent mindez a leszorítóerő vagy a súly kapcsán?”
„Megérkezünk majd egy alapkoncepcióval, aztán feltérképezzük, hogy mennyi benne a potenciál, abból kikalkulálunk egy elérhető köridőt, és nagyon kemény számokat tűzünk ki magunk elé az aerodinamika és a súly terén is. Aztán jönnek az infók a gumitesztekkel, a szimulációkkal, mindennel. De a végén csak egy számadat fog számítani: ami megjelenik a stopperen” – mutatott rá a lényegre Key.