A Ferrari vezérigazgatója, Benedetto Vigna ismételten megerősítette, hogy a legendás olasz istálló célja nem más, mint véget vetni a Forma–1-es világbajnoki címek hosszúra nyúlt szünetének. A világ legsikeresebb F1-es csapata utoljára 2008-ban nyerte meg a konstruktőri bajnokságot, míg egyéni világbajnokot 2007-ben ünnepelhetett, akkor Kimi Räikkönen révén.
Bár az F1-ben régóta várat magára az áttörés, a Ferrari az utóbbi időszakban komoly sikereket ért el más versenysorozatokban. Jelenleg vezetik a 2025-ös Hosszútávú Világbajnokságot, és sorozatban háromszor diadalmaskodtak a legendás Le Mans-i 24 órás futamon.
A Ferrari nemrégiben tartotta meg a tőkepiaci befektetőknek szóló tájékoztatóját (Capital Markets Day), ahol nemcsak gazdasági célkitűzéseiket mutatták be, hanem a motorsporttal kapcsolatos vízióikat is.

„Legutóbb azt ígértük, hogy versenyeket fogunk nyerni. Ez sikerült is az endurance kategóriában a 499P-vel, de a Formula–1-ben még fejlődnünk kell. Győznünk kell. Tartozunk ezzel a világ minden táján élő hűséges szurkolóinknak” – fogalmazott Vigna.
A Ferrari elnöke, John Elkann is hangsúlyozta, mennyire fontos szerepet tölt be a versenyzés a márka identitásában:
„A Ferrari három pilléren nyugszik: hagyomány, technológia és versenyzés. Ez a három elem együtt határozza meg azt az egyedülálló szellemiséget, amit a Ferrari képvisel. A versenyzés a történetünk kezdete – közel 100 évvel ezelőtt – óta része annak, akik vagyunk. Ez számomra személyes ügy is. Mint elnök, mint többségi tulajdonos, de legfőképp mint valaki, akinek szenvedélye a Ferrari, elkötelezett vagyok amellett, hogy minden döntésünkkel tovább erősítsük márkánk különlegességét” – mondta Elkann.
„Elkötelezett vagyok a munkatársaink iránt, akik tehetségükkel és elhivatottságukkal a legnagyobb garanciát jelentik jövőnkre nézve. Elkötelezett vagyok versenyzőink iránt, akik ránk bízzák álmaikat. És természetesen elkötelezett vagyok szurkolóink iránt, akik azt várják tőlünk, hogy a Formula–1-ben is olyan győzelmeket arassunk, mint amit már elértünk az endurance világában. Büszkén emeltük magasba idén is a Le Mans-i trófeát, sorozatban harmadszor.”
Mi is beszámoltunk már róla, hogy a Ferrari hét eleji válságértekezlete óta felröppentek olyan pletykák, hogy szerződéshosszabbítása ellenére kiebrudalná Frederic Vasseurt a csapattól Elkann, és Christian Hornert szeretné beültetni a csapatfőnöki székbe.