Bár már a második versenyhétvégéjén sikerült megszereznie a sprint pole-pozíciót, valamint megnyernie a kínai sprintversenyt, összességében eddig csalódást keltően alakul a szezonja a maranellóiaknál.
A 40 éves brit versenyző eddigi legjobb eredménye egy negyedik hely, és 18 nagydíj után még mindig nem állt dobogón. Csapattársa, Charles Leclerc eddig következetesebb teljesítményt nyújtott, több pontot is szerzett nála, és gyakrabban végzett előrébb – de a kettejük közötti házon belüli párharc még nem dőlt el matematikailag.

Volt csapattársa, Valtteri Bottas – aki 2017 és 2021 között versenyzett Hamilton mellett a Mercedesnél – a Crash.net-nek nyilatkozva beszélt Hamilton jelenlegi helyzetéről. „Remélem, sikerül visszakapaszkodnia. De ezt majd az idő dönti el” – fogalmazott Bottas.
„Voltak jó pillanatai, de balszerencséje is akadt. Ilyen hosszú idő után csapatot váltani – főleg úgy, hogy addig ő volt a meghatározó szereplő – nem egyszerű feladat. Teljesen más környezetben dolgozik most, és nehéz kívülről megítélni, pontosan mi zajlik a háttérben. Csak annyit tudok mondani, hogy remélem, előbb-utóbb megérkeznek az eredmények is, mert továbbra is megérdemli, hogy sikereket érjen el ebben a sportban.”
Bottas saját tapasztalataira is kitért: ő maga 2017-ben a Williamsből a Mercedeshez igazolt, majd 2022-ben az Alfa Romeóhoz szerződött, így nem ismeretlen számára az új csapathoz való alkalmazkodás: „Sok múlik azon, hogy melyik csapathoz mész, és mennyire más az autó karakterisztikája” – magyarázta.
„Nálam ezek az átmenetek általában egybeestek szabályváltozásokkal, ami megnehezíti az összehasonlítást. Nem tudom pontosan, hogyan működnek a dolgok a Ferrarinál, mik a belső nehézségek, így nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni.”