DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Az F1-es pontverseny a nyári szünet óta

Verstappen, McLaren, Ferrari, Hülkenberg: az aktuális formákat vizsgálva kidomborodik néhány érdekesség.

Négy versenyhétvége telt el az F1-es nyári szünet (és egyúttal a Magyar Nagydíj) óta, ezt a négy hétvégét pedig már érdemes mérlegre tenni: ebben a cikkben az azóta gyűjtött pontokat összesítettük.

Max Verstappen két győzelemmel és két második hellyel a megszerezhető 100 pontból 86-ot begyűjtött, ez is tökéletesen mutatja, hogy a Zandvoort-Monza-Baku-Szingapúr négyest milyen erős formában hozta le a Red Bull klasszisa. Verstappen 34 pontot hozott ezen időszak alatt Oscar Piastrin és 47-et Lando Norrison, a brit vbesélyeshez képest több, mint kétszer annyi pontot gyűjtött négy hétvége során.

f1-verstappen-russell



A szingapúri győztes George Russell áll a képzeletbeli pontverseny második helyén, Verstappenen kívül ő van még igazán jó formában, de a holland erejét mutatja, hogy még így is veszített hozzá képest 21 egységet.

A két McLaren-pilóta a harmadik-negyedik helyen áll, nyilván Norris Zandvoortban, Piastri pedig Bakuban esett ki, a nullázások pedig ilyen kis mintánál nagyon sokat érnek, de az azért kiderül ebből a számsorból, hogy mennyire nem állnak jelenleg a helyzet magaslatán: Norris a szerencsés magyarországi győzelme óta egyszer sem ünnepelhetett, és Piastri is utoljára Zandvoortban tudott nyerni.

Kimi Antonelli formajavulása látványos, négy hétvége alatt 24 pontot gyűjtött, ebből 22-t az utóbbi két hétvége során, ezzel pedig már meg is előzte ebben az időszakban a Ferrari versenyzőit.

Charles Leclerc a zandvoorti nullázással (amit éppen Antonelli okozott) együtt 22 pontig jutott, de ez már a középmezőny szinte: Isack Hadjar, Carlos Sainz és Alexander Albon is hasonló szinten mozog, pláne ha Lewis Hamiltonhoz viszonyítjuk. Ebből is kiderül, hogy a Ferrari mennyire ritmust tévesztett...

Szintén érdekesség még, hogy a két Alpine-on kívül Nico Hülkenberg az, aki egyetlen pontot sem szerzett a nyári szünet óta, sőt igazából a Silverstone-ban hozott parádés dobogója óta konkrétan egyszer sem végzett a top tízben, míg Gabriel Bortoleto azért azóta többször is,  bár a nyári szünet óta neki is csak négy egység jött össze.

Az F1-es pontverseny állása a nyári szünet óta eltelt négy forduló során:

1. Max Verstappen Red Bull 86
2. George Russell Mercedes 65
3. Oscar Piastri McLaren 52
4. Lando Norris McLaren 39
5. Andrea Kimi Antonelli Mercedes 24
6. Charles Leclerc Ferrari 22
7. Isack Hadjar Racing Bulls 17
8. Carlos Sainz Williams 16
9. Alexander Albon Williams 16
10. Lewis Hamilton Ferrari 16
11. Liam Lawson Racing Bulls 10
12. Yuki Tsunoda Red Bull 10
13. Oliver Bearman Haas 10
14. Fernando Alonso Aston Martin 10
15. Lance Stroll Aston Martin 6
16. Gabriel Bortoleto Sauber 4
17. Esteban Ocon Haas 1
18. Nico Hülkenberg Sauber 0
19. Pierre Gasly Alpine 0
20. Franco Colapinto Alpine 0
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: