A Szingapúrban aratott parádés győzelme után George Russell úgy fogalmazott, hogy a tapasztalta türelmesebbé tette és emiatt képes ilyen higgadt, pontos versenyeket összerakni nehéz helyzetben is – vagyis már jobban tud „nyerni”, mint korábban.
„Szerintem ez a tapasztalattal jön, hogy tudod, hogyan hozhatod ki a legtöbbet minden helyzetből” – mondta Russell vasárnapi győzelme után.
„Valószínűleg pár évvel ezelőtt kicsit feszültebben vezettem, és valószínűleg túlzottan erőltettem a dolgokat olyan helyzetekben, amikor nem kellett volna. Most már sokkal nyugodtabb vagyok.”
Elmondta, hogy a verseny kezdete előtt nem sokkal a pályára hullott eső a korábbi szezonokban jobban zavarta volna.

„Most nyugodt voltam” – mondta. „Amikor egy órával a verseny előtt esni kezdett, csak annyit mondtam: ’Ez van, mindenki számára ugyanaz a helyzet’. Semmit sem tehetek, ezért nincs értelme stresszelni. Azt hiszem, néhány évvel ezelőtt még kicsit másképp viselkedtem volna.”
Karrierje ötödik, idei második F1-es nagydíjgyőzelmét ráadásul éppen egy olyan pályán aratta, ahol korábban sosem ment még igazán jól.
„Úgy értem, ez a pálya az évek során nem volt a legjobb barátom, és ez gyakran az én hibám volt. De ma már egészen más pilóta vagyok, mint pár évvel ezelőtt, és teljesebbnek, magabiztosabbnak érzem magam. Pontosan tudom, mit kell tennem adott körülmények között.”
„Természetesen a verseny előtt ideges voltam, ahogy az várható volt, de nem éreztem semmilyen további idegességet vagy nyomást. Úgy éreztem, ez is csak egy verseny, és tudtam, hogy van esélyem a győzelemre. Már egy ideje mondom, hogy készen állok a bajnokságért való küzdelemre. Készen állok a következő lépésre.”