A brit pilóta pénteken még falnak csapta autóját a második szabadedzésen, de szombatra magabiztosan tért vissza, és egy lenyűgöző, 1:29.158-as körrel megszerezte az első rajtkockát. Érdekesség, hogy a Q3-ban futott korábbi gyorsköre is elég lett volna a pole-hoz. Ez a Mercedes első szingapúri pole-ja 2018 óta.
Russell csapattársa, a fiatal olasz Andrea Kimi Antonelli is erősen teljesített az időmérő összes szakaszában, de a Q3-ban kissé túl nagyot akart villantani. Két gyorskörén is hibázott, így be kellett érnie a negyedik helyezéssel – ami azonban továbbra is erős kiindulópontot jelent a vasárnapi versenyhez.

„A pénteki szabadedzések után fontos beállításokat eszközöltünk az autón, ami jelentősen javított a teljesítményünkön” – árulta el Toto Wolff. „George-nak sikerült visszanyernie a magabiztosságát az FP3 és Q1 során, és amikor igazán számított, két elképesztő kört is össze tudott rakni a Q3-ban. Idén végig nagyon erős volt, ez pedig újabb remek teljesítmény volt tőle.”
Wolff Antonelliről is elismerően nyilatkozott: „Kimi egész hétvégén George tempóján volt, ami nagyon bíztató a számára, főleg a bakui jó szereplés után. Bár most nem tudta teljesen összeállítani az ideális kört, a negyedik helyről így is komoly esélye lehet a dobogóra.”
A csapatfőnök ugyanakkor óvatosságra int a vasárnapi futamot illetően: „Eddig csak egy hosszabb etapunk volt a hétvégén, így sok még az ismeretlen a versenyre nézve. A hátsó gumik kímélése kulcsfontosságú lesz, de bízunk benne, hogy az utóbbi frissítéseink ezen is segítettek. Ha ez így van, a rajtpozícióinkat kihasználva versenyképesek lehetünk vasárnap.”