DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Stella szerint Szingapúr a bizonyíték, hogy Verstappen vb-esélyes

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella szerint Max Verstappen szingapúri időmérős teljesítménye minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy a holland pilóta komoly kihívó az idei világbajnoki címért folytatott küzdelemben.

Verstappen az idényben már négy alkalommal nyert futamot, s bár korábban úgy tűnt, hogy már túl nagy a lemaradása Oscar Piastrihoz képest, most mégis egyre komolyabb esély mutatkozik arra, hogy mégis bele fog szólni a 2025-ös világbajnoki harcba. Bár sokan továbbra is kételkedtek abban, vajon az RB21 tud-e teljesíteni egy olyan, nagy leszorítóerőt igénylő pályán, mint a Marina Bay, ahol Verstappen eddig egyszer sem tudott nyerni.

Nos, a McLaren és Stella számára a válasz egyértelmű volt: igen. Bár Verstappennek ezúttal be kellett érnie a második rajthellyel – George Russell remek körének köszönhetően –, a holland így is Piastri elé került a rajtrácson, míg Lando Norris az ötödik helyet szerezte meg Kimi Antonelli mögött.



Stella már a bakui időmérő után úgy fogalmazott: egyértelműen kijelenthető, hogy Verstappen ismét harcban van a címért, és a sajtónak akkor azt mondta: „Írják ezt nyugodtan nagybetűkkel!” Most, a szingapúri teljesítményt látva egy újságíró azt kérdezte Stellától, hogy a „nagybetűs IGEN” most már félkövér is lehet-e.

„Maradok a nagybetűknél. A félkövért rátok bízom” – válaszolta nevetve a McLaren vezetője.

Stella szerint Verstappen és a Red Bull teljesítménye annál is figyelemreméltóbb, mert mostanra megcáfolták azokat a feltételezéseket, miszerint kizárólag alacsony leszorítóerejű pályákon képesek dominálni.

„Figyelemreméltó, milyen eredményt ért itt el a Red Bull, két okból is. Az egyik, hogy Monzában és Bakuban is nagyon gyorsak voltak, de úgy gondoltuk, lehet, hogy ez csak a kis hátsó szárnyaknak és az alacsony légellenállásnak köszönhető. Most viszont egy olyan pályán is remekeltek, ahol sok leszorítóerő kell, és ez azt mutatja, hogy megoldották ezt a kihívást is. A másik pedig, hogy korábban Szingapúr nem volt az erősségük” – mondta Stella.

„De mindez nem meglepő. Ez a Red Bull. Rendkívül erősek, és Max… nos, ő Max Verstappen. Nem is kell többet mondani. Benne vannak a küzdelemben, és ez izgalmassá teszi a bajnokságot. Mi, a McLarennél néha megpróbáljuk unalmassá tenni a Formula–1-et a dominanciánkkal – és néhány futamon ez sikerült is –, de általában a sport nagyon szoros. El kell fogadni a kihívást, és mi ezt is tesszük” – zárta gondolatait Stella.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: