A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella az időmérőt követően elmondta, hogy minden egyes időmérőn az első sor kibérlése a céljük, ám a riválisok erős formája miatt ez most nem volt elérhető, ráadásul a saját szenvedésük kapcsán is kezd kirajzolódni egy minta a huplis pályák kapcsán.
„Mi mindig azzal a céllal állunk hozzá az időmérőkhöz, hogy ott legyünk az első sorban, de el kell ismernünk, hogy mások is ugyanezt szeretnék” – mondta Stella.
„Láthattuk már más hétvégéken is, például Kanadában, Bakuban vagy itt, hogy a riválisaink mennyire versenyképesek tudnak lenni. Most a Mercedes volt különösen erős, és természetesen Max is remekelt.”
„De már látjuk a mintázatot, hogy egy ilyen pályán, ahol sok féktáv van bukkanókkal és rázókövekkel, egyszerűen nincs semmi varázsszer az autónkban.”

A csapatfőnök szerint nem okozott meglepetést sem George Russell, sem Max Verstappen erős tempója.
„Nem volt meglepetés számunkra Russell és Verstappen tempója, már az edzéseken is látszott, hogy nagyon gyorsak. A mi autónk itt nem teljesít olyan egyenletesen, mint például Magyarországon vagy Hollandiában, de a harmadik és ötödik rajthely továbbra is nagyon jó alapot ad a versenyre. Ráadásul a rajtrács tiszta oldalán vagyunk, ezért érdekes versenyre számítunk. Szerintem a nézők számára is izgalmas futam lesz."