AndreaStella
Stella: Nincs probléma Piastri autójával
Andrea Stella szerint nincs semmi rendellenesség Oscar Piastri autójával, annak ellenére, hogy az ausztrál versenyző a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjét jelentős lemaradással zárta csapattársához képest.
részletekStella: Látjuk kirajzolódni a mintát…
Andrea Stella szerint a Mercedes és a Red Bull tempója előre jelezte, hogy a McLaren számára nem lesz egyszerű megszerezni az első sort az időmérőn, főleg a kanadaihoz és a bakuihoz hasonló jellegű pályán.
részletekStella: Mindkét arcát megmutatta a motorsport
A Holland Nagydíj egyszerre hozott örömet és csalódást a McLaren számára – Andrea Stella értékelt a futam után.
részletekA McLaren is kalapot emelt Verstappen előtt
Zak Brown és Andrea Stella is méltatta a Red Bull négyszeres világbajnokát a Brit Nagydíj időmérője után.
részletekStella: Öt percig tartott a csalódottság
A McLaren csapatfőnöke szerint javítaniuk kell az autó viselkedésén, a tegnapi törésen azonban gyorsan túltették magukat, és már a futamra fókuszálnak.
részletekAndrea Stella szerint Norris „aránytalanul nagy” büntetést kapott
Bár elismerte versenyzője vétkezését, a csapatfőnök szerint a brit túlzóan szigorú óvást kapott – ezzel pedig elvették tőlük a lehetőséget, hogy lezárják a konstruktőri bajnokságot.
részletekStella: Norris képes bajnokságot nyerni
A McLaren csapatfőnöke biztos abban, hogy Lando Norris egy napon világbajnok lehet a Formula-1-ben.
részletekRicciardo a nehézségek ellenére is nagy segítség volt a McLarennek
A McLaren F1-es szakemberei szerint a szezon végén távozó Daniel Ricciardo tapasztalata és pozitív hozzáállása a nehéz időszakokban is a brit istálló hasznára váltak.
részletekCosta, Stella: A Ferrarinál dolgozni nem csak egy munka
Bár a Ferrari nyeretlenségi szériája már több, mint egy évtizedre rúg, korábbi mérnökeik szerint mindenük megvan, hogy visszajussanak a csúcsra, de olyan emberekre van szükség, akik bírják a nyomást.
részletek