DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Hamilton: Sokkal jobban érzem magam az autóban, de…

A hétszeres F1-es világbajnok állítja: a nyári szünet óta jobban ráérzett a Ferrarira, de az eredményeken ez egyelőre nem látszik – reméli, hogy Szingapúrban ez is változni fog.

Lewis Hamilton saját bevallása szerint sokkal jobban érzi magát mostanra a Ferrariban, csakhogy ez még eredmények terén nem mutatkozott meg: úgy érzi, ha jobb munkát végeznek a hétvégén belül, akkor akár már Szingapúrban előrébb léphetnek.

f1-hamilton-ferrari-2_3



Hamilton számára a szezon eleji kínai sprintgyőzelmet és még néhány kisebb villanást leszámítva leginkább a küszködésről szól eddig a ferraris kaland. Pedig vannak biztató jelek, két hete Bakuban az élen zárta például a pénteket – hogy aztán az időmérőn már a Q2-ben kiessen, majd a futamon csak nyolcadik legyen.

A hétszeres Formula-1-es világbajnok ugyanakkor optimista annak kapcsán, hogy a háttérben nagyon is fejlődnek a csapatával:

„Bizakodó vagyok a hétvégére fordulva. Ez egy olyan pálya, ahol általában jól mentem” – nyilatkozta az F1 TV-nek a Szingapúri Nagydíj csütörtöki médianapján. „Elkezdtem sokkal jobban érezni magam az autóban a nyári szünet óta, ugyanakkor az eredmények még nem mutatják ezt. De ez meg fog történni.”

f1-hamilton-ferrari-1_5

„Remélem, hogy ez a hétvége lesz az. Először vezetek Ferrarit ezen a pályán, de tudva Baku alapján, hogyan reagál az autó egy ilyen pályán, remélhetőleg elkezdhetek pár lépést megtenni előre, és remélem, ezt végig tudom vinni a hétvégén.”

Hamilton azt is elmondta, miben kellene javulniuk: „Ha sikerül jobban végrehajtanunk ezt a hétvégét és jobban kvalifikálnunk, szerintem sokkal jobb eredményt érhetünk el. Rengeteg pozitívumot vihetünk magunkkal a legutóbbi versenyről, határozottan jobban érzem magam az autóban.”

Azt ugyanakkor a brit nem tudta megmondani, hol fognak állni a riválisokhoz képest: „Ötletem sincs, mennyire lesznek gyorsak a többiek. Nyilván gyorsak lesznek: a Red Bull nagyon gyors, ahogy a McLarenek és a Mercedes is. Úgyhogy sok munka vár majd ránk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: