DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. november 8. szombat
F1

„Flavio sokkal erősebbé tett mentálisan” – Colapinto

Az argentin pilóta állítja: remek a kapcsolata Briatoréval, és hálás neki, hogy lehetőséget adott neki – és biztos benne, hogy vele vissza fog jutni az Alpine az F1 csúcsára.

Franco Colapinto szerint ugyan mindenkivel kemény Flavio Briatore, de remek a kapcsolata az Alpine-vezérrel, akiről hiszi, hogy visszavezetheti a Formula-1 csúcsára az enstone-i alakulatot. A jövője helyett inkább a folyamatos fejlődésre fókuszál az argentin.

Colapintót a tavaly remekül induló, aztán felemásan záruló évközi williamses debütálása után szerződtette Briatore, eleinte teszt- és tartalékversenyzőnek, aztán viszont mindössze hat nagydíj után, Imolától kezdve az argentin átvette Jack Doohan ülését is.

f1-colapinto-alpine-baku



A fiatal pilóta azonban nem igazán múlja felül elődje teljesítményét, ugyanúgy pont nélkül áll, mint az ausztrál, ráadásul immár sokkal több futamot is kapott nála. Nem kis részben emiatt is utolsó az Alpine a konstruktőri vb-összetettben, méghozzá tetemes lemaradással – de Colapinto szerint nem adja fel az alakulat:

„Ha ránézünk az eredményekre, úgy érezhetjük, hogy ’uh, nehéz lesz ebből kimásznia az Alpine-nak’. De határozottan úgy érzem, hogy nem adjuk fel” – nyilatkozta a versenyző a Beyond the Grid podcast adásában.

Briatore többször is kritikusan fogalmazott Colapinto teljesítménye kapcsán, ám a pilóta állítja: nagyon is jó a viszonyuk. „Nagyon jó a kapcsolatom Flavióval. Mindenkivel kemény, és olykor kissé szigorú, ahogy munkára bírja a csapatot és motiválja az embereket, és kicsit soknak érződhet, ha nem ismered.”

„De igazán hiszek benne, és abban, hogy előreviszi a csapatot. Vissza fogja segíteni az alakulatot a csúcsra, úgyhogy sokat tanultam tőle idén. Sokkal erősebbé tett mentálisan. Nagyon hálás vagyok neki nyilván a lehetőségért, amit adott nekem, de egyúttal azokért a folyamatokért is, amin keresztülmegyünk.”

f1-briatore-colapinto-1

Nem a jövőjére, a folyamatos fejlődésre fókuszál

Briatore nemrég egy interjúban nyíltan kimondta, hogy Pierre Gasly 2026-os csapattársa Colapinto és a jelenlegi tartalékos, Paul Aron közül fog kikerülni. Az argentin azonban nem akar ezzel foglalkozni:

„Nem tudom, és nem is igazán fordítok erre túl nagy figyelmet. Úgy gondolom, építeni akarok erre az évre. Többet kell még tanulnom, és még sok mindent kell találnom. Jobban érzem magam az autóban és a csapatban.

„Természetesen nem titok, hogy nem tart ott az autó, ahol akarjuk, és jelenleg nem elég jó ahhoz, hogy pontokat szerezzünk vele. Az idő majd eldönti, mikor lesz ez, és készen akarok állni erre. Ez a fő fókusz jelenleg, hogy versenyről versenyre, pillanatról pillanatra haladjunk, aztán meglátjuk, hol végzünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: