A Red Bull kettős győzelmi sorozata után Laurent Mekies óvatosságra intett: szerinte a következő versenyek valódi próbára teszik majd a csapat fejlődését. Noha Verstappen parádés formában van, a csapatvezető kiemelte, hogy Monza és Baku sajátos pályái nem nyújtanak reális képet az erőviszonyokról – különösen nem a következő helyszínek tükrében, ahol más csapatok erősebbek lehetnek.
„Monza teljesen sajátos helyszín volt” – nyilatkozta Mekies a Viaplaynek Bakuban. „Itt, Bakuban pedig kizárólag lassú kanyarok vannak, nagyon alacsony leszorítóerővel. A jövő héten megyünk Szingapúrba, ami hagyományosan nagyon-nagyon nehéz pálya a csapatnak.”

A Red Bull-főnök szerint a következő futamok, köztük Szingapúr, majd a közepes tempójú kanyarokkal teli versenyhelyszínek, más típusú kihívásokat jelentenek. „Utána visszatérünk azokra a közepes sebességű kanyarokra, ahol a McLaren például rendkívül erős volt ilyen típusú pályákon. Elég csak Zandvoortot vagy Spát említeni, ott mindenkit felülmúltak.”
„Futamról futamra haladunk, próbálunk magunkra koncentrálni, és mélyebben megérteni az autót. A cél, hogy mindent kihozzunk belőle, amit csak lehet, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég” – mondta Mekies, majd arra is kitért, valóban domináns volt-e Verstappen teljesítménye Bakuban:

„Nem vagyok biztos benne, hogy ezt dominanciának kellene nevezni.” – fogalmazott. „Max dominált, ez kétségtelen, fantasztikus teljesítmény volt, akárcsak Monzában. De az nem úgy tűnt, mintha jelentős tempóelőnyünk lett volna. Sőt, pénteken és szombat reggel a Ferrarik és a McLarenek is nagyon-nagyon erősek voltak.”
„Az időmérő rendkívül nehéz körülmények között zajlott, de Max ismét tökéletesen megoldotta, ahogy azt gyakran teszi, amikor különösen trükkös a helyzet. És végül a versenytempó volt a legnagyobb válasz! Megvolt minden, amire szüksége volt, hogy elszakadjon a mezőnytől.”