DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Norris: Ha úgy vesszük, minden futam, amit nem nyertem meg, elszalasztott lehetőség

Miután csapattársa kiesett az Azerbajdzsáni Nagydíjról, Lando Norris is csak a hetedik helyen ért célba, ezzel minimálisan csökkentve lemaradását a világbajnoki pontversenyben.

Oscar Piastri már a rajtot is elrontotta, hiszen az ausztrál versenyző kiugrott a rajtnál, ezután majdnem lefulladt a rajtrácson, visszaesett az utolsó helyre, néhány kanyarral később pedig elfékezte magát, és a Tecpro fal jelentette számára a végállomást Bakuban. Ha ehhez hozzávesszük a szombati időmérőn elkövetett hibáját is, Lando Norrisnak bőven volt lehetősége, hogy közelebb kerüljön csapattársához összetettben.

Azonban a brit tegnap belehibázott gyorskörébe, a versenyen pedig néhány kör elteltével máris két pozíciót vesztett, végül pedig csak hetedikként futott be, hat pontot hozva ezzel Piastrin. Ha egy sima hétvégéje lett volna a McLarennek, és Norris nyer, Piastri pedig behozza a másik McLarent másodikként, még akkor is több pontot hozott volna Norris, mint így, pedig Piastri már az első körben kiesett. Joggal vetődött fel ma is a kérdés a Sky Sports riporterétől, hogy nem volt-e ez egy elszalasztott lehetőség.

„Nem értem, miért kérdezi mindenki ezt. Tegnap is a tőlem telhető legtöbbet tettem meg és ma is. A lehetőségek minden hétvégén ott vannak, így igazából minden verseny, amit nem nyertem meg, egy kihagyott ziccer. Nyilván jobb eredményt szerettem volna elérni, de ma ennyit tudtam tenni” – ismerte el végül Norris.

„Az időmérőn rossz volt a stratégiánk, a köröm sem volt tökéletes. Talán néhány pozícióval előrébb lehettem volna, de sok dolgon ez sem változtatott volna. Ma szinte lehetetlen volt előzni. Azt érzem, hogy a többiek, különösen a Red Bull közelebb kerültek hozzánk. Ez persze nem meglepetés, hiszen idén is nyertek már pár futamot, az elmúlt években pedig ők voltak a csapat, akiket el kellett kapni.”



Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sem Monza, sem Baku nem az a tipikus versenypálya, hiszen mindkettőn hosszú egyenesek vannak; Monzában kevés a kanyar, Bakuban pedig szinte csak lassú, derékszögű kanyarokból áll a pálya.

„Tudtuk, hogy ezek a pályák nem feltétlenül nekünk fognak kedvezni, de persze akkor sem ez volt a legegyszerűbb hétvégénk. Ha valahová visszamehetnék, hogy változtassak, akkor az az időmérő lenne, de most már késő. Nehéz tökéletesnek lenni az F1-ben. Csinálhattam volna néhány dolgot jobban? Persze! Ugyanakkor mindent beleadtam, és ezt így is fogom tovább folytatni.”

Piastri eddig nagyon összeszedetten versenyzett 2025-ben, ám ezen a hétvégén hibát hibára halmozott az ausztrál. Norrist ez azonban nem nyugtatja meg: „Ez nem fog semmit megváltoztatni. Én továbbra is kizárólag magamra koncentrálok. Nem tudom, hogy ma pontosan mi történt vele, de az emberek nem veszik észre, mennyire könnyű itt hibázni.”

„Úgy gondolom, hogy nem nekünk valók ezek a pályák, ahol alacsony leszorítóerővel kell menni, így arra számítok, hogy a szezon hátralévő részében még egyszer, Vegasban újra szenvedni fogunk. Elkövettünk néhány hibát ezen a hétvégén. A csapat is, én is és Oscar is, ami azt mutatja, hogy nem könnyű vezetni ezt az autót. A legtöbb helyen a leggyorsabbak tudunk lenni, de az ehhez hasonló pályákon még mindig képes »harapni« az autó, és könnyebb hibáznunk.”

A McLaren azzal a reménnyel utazott Bakuba, hogy rekordot döntve, már hét versennyel a szezon vége előtt bebiztosíthatják a konstruktőri vb-címet, azonban erre legközelebb csak Szingapúrban lesz majd lehetőségük.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: