Bizonyos tekintetben saját magát látja Andrea Kimi Antonelliben Max Verstappen: a regnáló világbajnok szerint benne vannak a hibák egy versenyző első Formula-1-es idényében, viszont becsüli az olaszban, hogy nem veszi lazára a dolgokat.
Antonelli mindössze 18 és fél évesen debütált idén az F1-ben a Ferrarihoz átigazolt Lewis Hamilton helyén a Mercedesnél. Az újonc stabil pontszerző helyekkel indította karrierjét, bár csapattársától, George Russelltől elmaradt a tempója.

Az utóbbi időben viszont egyre több hiba csúszik be az olasznál, ráadásul az európai futamokon mindössze három pontot gyűjtött. Emiatt a legutóbbi Olasz Nagydíjat követően már a Mercedes F1-es csapatfőnöke, Toto Wolff is megfogalmazott némi kritikát pilótájával szemben.
Verstappen azonban – aki annak idején még a 18. születésnapja előtt mutatkozott be a száguldó cirkuszban – védelmébe vette Antonellit, sőt szerinte bizonyos aspektusból saját magára emlékezteti őt a Mercedes versenyzője:
„Az, hogy követsz el hibákat az első F1-es szezonodban, az egyenlet része” – idézi a Red Bull hollandját az F1i.com szakoldal. „Amit a leginkább kedvelek benne, hogy nem veszi lazára a dolgokat: mindig belead minden tőle telhetőt, és ezzel magamat látom benne.”
„Teljesíthetett volna jobban? Természetesen. De tudom, mennyire tehetséges… és ez megmutatkozik. Csak kis türelemre van szüksége, mint mindenki másnak. Nem könnyű élcsapatnál kezdeni, amely ráadásul nem harcol folyamatosan győzelmekért. Rendben lesz, csak időre van szüksége.”