Számszerűsíteni nehéz lenne a Cadillac céljait a bemutatkozó F1-es szezonjukra, ezért Graeme Lowdon csapatfőnök szerint elsőként az a céljuk, hogy mindent jól csináljanak, és ezzel kivívják a riválisok tiszteletét.
Gőzerővel készül a 2026-os Formula-1-es debütálásra a Cadillac F1 Team, amely a Haas 2016-os beszállása óta az első új istálló lesz a mezőnyben. Annak idején Gene Haas alakulata meglepően erősen, az első futamokon pontszerzéssel nyitott, Lowdon azonban nem akart egyből ilyen célokat kitűzni maguk elé:

„Az első dolog, amit fel kell ismerni, hogy elképesztően versenyképes ez a közeg” – nyilatkozta a Cadillac csapatfőnöke a Formula-1 hivatalos honlapjának adott interjúban. „Gyakran mondom, hogy a Formula-1 igazából egy roppant egyszerű üzleti és technikai modell, hiszen le is töltheted. Bárki, aki otthon nézi a sportot, letöltheti az összes szabályzatot az internetről.”
„De itt jön a probléma: van 11 csapat – eddig tíz –, amely pontosan ugyanazon szabályrendszer szerint versenyez. Különböző típusú autókat vagy bármi mást találnak fel. A szabályzat rendkívül kötött, ezért a verseny abszolút őrületes és intenzív, és ezt fel kell ismernünk.”
„Mindenkinek azt próbáltam kommunikálni, hogy képzeljük magunkat bármelyik létező istálló helyébe: mindegyikük legalább tíz éve csinálja már ezt, ha nem jelentősen régebb óta. Ha egy új csapat megérkezik, és egyből versenyképes lesz ellenük, akkor meglehetősen ideges és dühös lennél. Szóval tudjuk, hogy ez egy óriási kihívás.”
„Nehéz számszerűsíteni, hogyan nézhet ki esetünkben a siker azon túl, hogy a lehető legjobban kell végrehajtanunk a dolgokat, és kivívni a tiszteletet a többi ellenfél oldaláról. Úgy gondolom, mindig ez az első cél, mert ha ezt megtesszük, akkor tudjuk, hogy jó munkát végzünk” – mutatott rá Lowdon.