Az ütemterveknek megfelelően haladnak a 2026-os Formula-1-es autójuk munkálataival a Cadillacnél: Graeme Lowdon csapatvezető szerint már átmentek az FIA homologizációs tesztjein, és készülnek a tényleges versenyre szánt alvázak.
Továbbra is zajlanak az előkészületek a tizenegyedik istálló, a jövőre debütáló Cadillac F1 Team 2026-os bemutatkozása kapcsán. Nemrég bejelentették a két pilótájukat, Sergio Perezt és Valtteri Bottast, miközben Lowdon azt is elárulta, hogy a csapattal már párhuzamosan szimuláltak több nagydíjhétvégét is.
Lowdon most az F1.com által készített interjúban arra is fényt derített, hogyan áll az amerikai alakulat a teljesen új szabályrendszer szerint építendő 2026-os autójuk fejlesztésével:

„A jó hír, hogy a tervek szerint halad. Az ütemtervnek megfelelően. Jelenleg az első két versenykarosszériát készítjük” – árulta el a Cadillac F1-es csapatfőnöke.
„Korábban építettünk egy prototípus alvázat, és ezt használtuk arra, hogy teljesítsük a megfelelő FIA homologizációs teszteket. Vannak elég szigorú terheléses és ütközési tesztek. Megépítettük már a prototípust, teljesítettük az összes tesztet. Talán mi vagyunk az első csapat ebben, mivel nyilván a többiek tanulhatnak a 2025-ös és 2024-es autókból, meg minden.”
„Mi meg akartuk csinálni, hogy önbizalmat gyűjtsünk arra, hogy amikor már a versenykarosszériákat építjük, akkor át fogunk menni a homologizációs teszteken. De már haladunk a tényleges versenyre szánt alvázzal, és nagyon klassz ezt látni.”
A Cadillac autója – a többi tíz csapat versenygépével együtt – január végén, a barcelonai teszten gurul majd pályára először.