A Mercedes csapatfőnöke kiemelte, hogy Lando Norris és Oscar Piastri bajnoki párharca teljesen más dinamikát mutat, mint Lewis Hamilton és Nico Rosberg egykori viszálya.

A 2016-os idényben Hamilton és Rosberg között az egyik legemlékezetesebb és leghevesebb csapattársi rivalizálás zajlott a világbajnoki címért, amely végül Rosberg sikerével zárult. Most, közel egy évtizeddel később, ismét két csapattárs között dőlhet el a világbajnoki trófea sorsa: Oscar Piastri nyolc futammal a szezon vége előtt 31 ponttal vezet Lando Norris előtt.
Bár mindketten első F1-es bajnoki címükre hajtanak, a McLaren versenyzőinek párharca eddig viszonylag sportszerűen zajlik.
Wolff azonban hangsúlyozta, hogy teljesen más a helyzet, mint amivel egykor a Mercedes szembesült.
„Akkor két különböző állat ült a kocsiban, Lewis és Nico” – mondta a Mercedes csapatvezetője.
„Mondhatnánk, hogy két gyilkos – talán a gyilkos nem a legjobb szó –, de két heves harcos, akik nem ejtenek foglyokat, és időnként egymás ellen versenyeznek.”

„Nagyon nehéz volt kezelni a helyzetet, de a McLarennél nem látom ezt. Először is, 2016-ban az volt a nehéz számunkra, hogy ők már régóta a csapatnál voltak, Lewis világbajnok volt, és két oroszlán ült a kocsiban, akik egymás torkának estek. Ez ma másképp zajlik a McLarennél.”