Max Verstappen „hihetetlen hétvégének” nevezte az Olasz Nagydíjat, és kiemelte, a csapattagok fantasztikus munkájára is szükség volt a győzelemhez. Tudta, hogy a Red Bull tempója megvan, ezért az első körös incidens – a sikán átvágása, majd a pozíció átadása Lando Norrisnak – után sem aggódott.
A szezonja harmadik győzelmét megszerző holland így értékelt a leintést követően:
„Nagyszerű napunk volt. Az első kör kicsit balszerencsésen alakult, de utána szárnyaltunk. Nagyon élvezetes volt az autót vezetni, az első etapban jól tudtam menedzselni a tempót, aztán a megfelelő pillanatban álltunk ki. A kemény gumik a végén ellenállóbbak voltak, kicsit jobban nyomhattam” – mondta Verstappen, akinek előnye 19 másodpercet tett ki a végén.

„Fantasztikus végrehajtást láttunk a csapat minden tagjától, egész hétvégén. Szuper élvezetes itt nyerni” – tette hozzá a holland.
A szezon történetét ismerve azt lehetett feltételezni, hogy Verstappen pünkösdi királysága addig tart, amíg a második körben átadta a vezetést Norrisnak, hogy ne büntessék őt. Az erre vonatkozó kérdésre a négyszeres bajnok így felelt:
„Láttam, hogy jó a tempónk, csak meg kellett találni a ritmust, miközben nagy harcok zajlottak. De tudtam, hogy jó a tempó és nagyon gyorsan vissza is vettük a vezetést.”
„Biztosan meg fogjuk próbálni” – válaszolt a későbbi győzelmi esélyekre vonatkozóan. „Lépésről lépésre, versenyről versenyre fogunk haladni. De ez most hihetetlen hétvége volt számunkra.”
