Frederic Vasseur szerint Lewis Hamilton visszatért: a rajtbüntetését követően tizedik rajtkockából hatodik pozícióig előrelépő brit jó versenyt teljesített és jó hangulatban van, ami segíteni fogja a folytatásban is. A hétszeres bajnok szintén elégedett a felzárkózással, csak azt hiányolja, hogy nem próbálták meg az elégávást Russell ellen. Dobogót azonban nem érdemelt hétvégén, ezért nem fogja a pódiumon üdvözölni a monzai közönséget.
„Visszatért” – nyilatkozta a riporterednek Fred Vasseur Hamiltonról az Olasz Nagydíj után. „A büntetés után a középmezőnybe került, de erős első etapot teljesített. Próbáltunk gumielőnyt kialakítani a végén, de a kopás mértéke túl alacsony volt. Nagyon jó futamot teljesített, nagyon örülök neki, mivel nehéz időszakon ment keresztül júliusban, most pedig újra megvolt a tempója Jó hétvégéje volt, jó hangulatban van, jó a hozzáállása, és szerintem ez segíteni fogja őt.”

A negyedik helyet szerző Charles Leclerc kapcsán hozzátette: „A cél az volt, hogy dobogón végezzünk. Charles erős futamot teljesített, remek harcot vívott az elején, de túlhevítettük az abroncsokat. Nem voltunk olyan messze a McLarentől, de Max szárnyalt.”
Hamilton: Kivételes munkával itt-ott elérhető a dobogó
„Határozottan úgy éreztem, ura vagyok az autónak, és ez nagyon boldoggá tett” – mondta Hamilton is, akinek emlékezhetünk párszavas nyilatkozataira a Hungaroringről: ezúttal ismét összefüggően, kerek nyilatkozatban beszélt érzéseiről.
„Nagyon jó rajtot vettem, aztán beszorultam pár autó közé és vissza kellett vennem, de elégedett voltam az első és negyedik kanyar bemenetén elfoglalt pozíciómmal. Utána George-hoz is közelebb kerültem, és utólag meg kellett volna próbálnunk az elévágást, mert az elnyújtott etap nem fizetődött ki. Ebből tanulni fogunk.”
„De ezt leszámítva nagyon hálás vagyok azért, hogy a büntetés után a hatodik helyig tudtam visszajönni. Ilyen erős vezetést bemutatni a tifosi előtt… Hihetetlen itt, ilyen színekben vezetni. Dobogót nem érdemeltem ma, ezért nem fogok felmenni a dobogóra, de talán kimegyek a falhoz, hogy lássam őket” – beszélt arról, hogy a ferraris tradícióval ellentétben nem fogja dobogóról köszönteni a rajongókat.

Beszélt még arról, hogy az Olasz Nagydíj alapján a McLaren mellett a Red Bull is újra a Ferrari előtt van, ezért abban reménykedhetnek a szezon hátralevő részében, hogy egy-egy dobogót elcsípnek:
„Charles mindent beleadott, de most Max volt a mérce. Nem gondolom, hogy a Red Bull tempóját hozni tudnánk, mivel ma nagyon gyorsak voltak, és a McLaren tempójával sem rendelkezünk. Úgy gondolom, hogy a negyedik-ötödik hely a miénk, és ha kivételes munkát végzünk, talán itt-ott elérhető a dobogó. Van rá esélyünk, de nyers tempónk nincs meg hozzá” – fejtegette a Ferrari jelenlegi helyzetét az erősorrendben.