DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Hamilton: Korábban sem adtam szélárnyékot másoknak

Lewis Hamilton a monzai kvalifikáció után elmondta, miért nem szélárnyékoztak csapaton belül a Q3 végén.

Az Olasz Nagydíj időmérője alatt felmerült, hogy a Ferrari részéről megfontolandó lenne, ha Hamilton – aki Zandvoortban öt rajthelyes büntetést kapott a kettős sárga zászló figyelmen kívül hagyásáért – Leclerc segítségére sietne szélárnyékos taktikával, hogy a Scuderia hazai közönség előtt az első sorért küzdhessen.

 



Ez azonban nem így alakult, mindkét versenyző egyedül futotta meg a döntő gyorsköröket, ám egyikük sem tudott javítani korábbi idején. Ennek következtében Leclerc a negyedik rajtkockát szerezte meg, míg Hamilton a büntetése miatt csak a tizedik helyről vághat neki a futamnak.

A brit világbajnok az időmérő után így nyilatkozott a szituációról: „Ez nem olyasvalami, amit bármelyik másik csapatomban valaha is megtettem volna. Ez végső soron azzal jár, hogy feláldozzuk az egyik versenyzőt. Már így is büntetésem volt, így a saját esélyeimet kellett a lehető legjobban megőriznem.”

Hamilton ugyanakkor optimistán tekint a vasárnapi verseny elé: „Nyilvánvaló, hogy a büntetés és a szoros mezőny miatt nehéz lesz megelőzni az előttem lévőket, de jó a végsebességünk, szóval bízom benne, hogy vissza tudok kapaszkodni. Ehhez jó rajt, erős első kör és jól megválasztott stratégia kell.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: