Egész évben remekelt az újonc Isack Hadjar az időmérőkön, ma azonban már a Q1-ben véget ért számára az Olasz Nagydíj kvalifikációja. A francia pilóta, aki múlt hétvégén először állhatott fel a dobogóra a száguldó cirkuszban, belehibázott gyorskörébe, valamint elmondása szerint a williamses Carlos Sainz is hátráltatta a Q1-ben. A Racing Bulls fiatalja a 16. helyen végzett Monzában, azonban minden bizonnyal a mezőny végéről kell majd rajtolnia.
„Elég idegesítő volt a kivezető körön. Úgysem nyomta volna a körön, nem tudom, miért harcolt annyira a pozícióért. Aztán pedig elengedett engem, úgyhogy a semmiért kockáztattam a kivezető körön. Utána pedig hibáztam is, de mindez nem is számít, úgyis utolsóként rajtolok holnap” – mondta Hadjar a Formula.hu jelenlétében, aki azt is megerősítette, hogy kicserélnek pár alkatrészt az autóján holnapra, így büntetésre számíthat a futam előtt.

„Bejuthattunk volna a Q3-ba. Most először történt olyan, hogy sok minden félrement nekem a Q1-ben, majd belehibáztam a körömbe. Megsérült a padlólemezem, emiatt pedig nem sikerült jól a harmadik szektorom.”
„Mindig is nagyon szoros volt a mezőny, és ezt szeretjük is, de utálok úgy elkezdeni egy időmérőt, hogy tudom, bárki rajtolhat az utolsó rajtkockából. Nem volt jó a hozzáállásom” – nyilatkozta az újonc.
A francia pilóta abban sem bízik, hogy sokat előre tudnak lépni a nagydíj során: „Jó a tempónk, ha a top tízből rajtolnék, lenne esélyünk a pontszerzésre, de tisztán tempóból nem tudunk megelőzni tíz autót.”