DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„Őrültség lenne hinni, hogy a Mercedes szintjén leszünk” – Red Bull

Laurent Mekies szerint a saját motorral eleinte biztosan elmaradnak majd a riválisoktól, de megteszik, amit csak tudnak.

Őrültség lenne azt várni, hogy a Red Bull első F1-es motorja rögtön a Mercedes és a Ferrari szintjén lesz – vallotta be Laurent Mekies Monzában.

A Red Bull csapatfőnöke szerint már az is őrültség, hogy a cég saját motorokat gyárt ebben a helyzetben, de úgy csomagolta a véleményét, hogy büszke arra, amit bevállaltak az energiaitalosok – mint ismert, ez Christian Horner projektje volt még, de az ő eltávolítása után Mekies lett a motorrészleg új igazgatója is.

„Szerintem a Red Bull döntése, hogy saját hajtásláncot gyártson, a lehető legőrültebb dolog. Hihetetlen kihívás részt venni ebben. Ez pont olyan őrült dolog, amilyet a Red Bull szokott csinálni, szóval jó érzés” – mondta Monzában Mekies.

„Nem becsüljük alá, hogy ezek a srácok már 90 éve vagy valami ilyesmi óta csinálják ezt, ezért butaság lenne a mi részünkről azt gondolni, hogy idejövünk, és rögtön az elejétől fogva a Ferrari vagy a Mercedes szintjén leszünk” - ismerte el. 

f1-redbull-mekies



„Szerintem az butaság lenne. De a Red Bull módszere szerint a lehető legmagasabb szinten szeretnénk teljesíteni. Lépésről lépésre haladunk, és meglátjuk. Igyekszünk a lehető leggyorsabban fejleszteni a motort és a motort körülvevő struktúrákat – az embereket, az infrastruktúrát."

„Biztosan egy kemény munkával teli évre számítunk, sok álmatlan éjszakával, hogy elérjük a megfelelő szintet, de ez egy olyan kihívás, amelyet nagyon is Red Bull-os kihívásnak érezzük. És ezt imádjuk.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: