Mindkét Mercedesszel ütközött a Holland Nagydíjon Charles Leclerc: a George Russell elleni előzése szerinte a „határon volt”, míg a kiesését egyértelműen Kimi Antonelli hibájaként könyveli el.
„Az Kimi hibája volt. Ezen a pályán nagyon agresszívnek kell lenned, ha előzni akarsz, ő így is tett, és ez talán már egy kicsit sok volt. Megütötte a bal hátsó kerekemet, és számomra ott volt a vége. Csalódást keltő” – összegzett a kiesésével kapcsolatban Leclerc.
„Nem mondanám újonchibának, simán csak hibának, ami megtörténhet az első évben, meg az ötödikben is. Egy ilyen pályán tényleg agresszívnak kel lenni, de ez most sok volt.”

Korábban Russell-lel is ütközött, akkor ő támadott és előzött meglehetősen keményen, a pálya melletti sóderágyat is használva.
„Én is agresszív voltam, de mi a bajnoki helyezésekért harcolunk, főleg a konstruktőriért, mert az egyéni túlságosan nem érdekel. Agresszív voltam, a határon volt, de tudtam, hogy nem lesz sok lehetőségem, ő védte a belső ívet, úgyhogy kívülre mentem, amire szerintem nem számított, és úgy fordult el, mintha ott se lennék. Összeértünk” – magyarázta.
A kiesés után egyébként a rádióban arra panaszkodott, hogy a csapat feleslegesen hívta ki a bokszba és hozta ilyen helyzetbe, de a futamot követően már nem akart erről beszélni, azt mondta, hogy igazából mindegy is, hogy mi történt, mert Antonelli hibája úgyis lenullázta az egészet.
Túl sok pozitívumot mindenesetre nem látott:
„Minden helyzetben lehet persze pozitívumokat találni, de ez most egy nagyon nagy csalódás, az egész hétvége. Szenvedtünk az első szabadedzés óta, a futam valamivel jobb volt, de főleg a nyári szünet után egy ilyen péntekkel visszatérni…”