Yuki Tsunoda csalódottságának adott hangot a zandvoorti kvalifikációt követően: bár először versenyezhetett Max Verstappennel azonos fejlesztési szinten álló autóval, jelentős hátrányban zárta az időmérőt. A japán versenyző jól érezte magát az autóban, a körét is hibamentesnek érezte, mégsem tudta az elvárt tempót hozni.

Tsunoda a 12. helyen zárt a Formula–1-es Holland Nagydíj időmérő edzésén, és nem titkolta csalódottságát: „Többre számítottam. Őszintén” – nyilatkozta a paddockban a Formula.hu jelenlétében. „Az autóban elég magabiztosnak éreztem magam, jobban tudtam kontrollálni, mint bármely másik hétvégén. De ez egyszerűen nincs összhangban azzal, amit végül az időmérőn elértem.”
A japán a hétvége során folyamatosan elégedett volt a közös munkával, amit mérnökeivel végzett, mégis értetlenül áll az időeredmény előtt: „Nagyon furcsa. Őszintén szólva nem követtem el sok hibát. Minden egyes kanyarból próbáltam kisajtolni az ezredmásodperceket is. Elégedett vagyok azzal, ahogyan együtt dolgoztunk a mérnökökkel, de az időmérőn ez nem igazán jelent meg a köridőmben.”

A japán pilóta hangsúlyozta: „Legalább tudom, hol veszítettem és hol nyertem időt. A szabadedzéseken versenyképes voltam Maxhoz képest. Meg kell nézni az adatokat, mert amit eddig éreztem, az most nem jött vissza a köridőben.”
Helmut Marko egyébként a Sky Germany-nek nyilatkozva elmondta: október végéig döntenek Tsunoda jövőjéről, aki számára bizonyosan nem a legjobb hír, hogy a Red Bull junior Isack Hadjar a negyedik helyre kvalifikálta magát.