Isack Hadjar pályafutása eddigi legjobb F1-es időmérős eredményét érte el Zandvoortban, ahol a negyedik rajthelyet szerezte meg, megelőzve többek között a Mercedes és Ferrari versenyzőit is. A Racing Bulls újonca úgy fogalmazott: ez volt a legjobb köre F1-es autóval, amit valaha futott. Az autó pontosan úgy működött, ahogy szerette volna, és az utolsó kanyarban sikerült még egy tizedet hoznia. Bár a versenyen nehéz dolga lehet, Hadjar okkal optimista.

Isack Hadjar elképesztő teljesítményt nyújtott a Formula–1-es Holland Nagydíj időmérő edzésén: a Racing Bulls újonca a negyedik helyre kvalifikálta magát, csak a két McLarentől és Max Verstappentől szenvedve vereséget. „Nagyon boldog vagyok. Végre elégedett lehetek azzal, amit csináltam, mert jó munkát végeztem” – mondta a francia versenyző Formula.hu jelenlétében az időmérő után.
A kérdésre, minek köszönhető a remek eredmény, Hadjar így válaszolt: „Őszintén szólva, az autónak. Pontosan olyan volt, amilyennek szerettem volna. Különösen az utolsó körömön reagált kiválóan. Talán egy kis szerencsénk is volt a széllökésekkel, ezt még elemezni kell, de végül sikerült egy elképesztő kört összeraknom, és ez működött, mert az autó fantasztikus volt.”

Hozzátette: „Ez valószínűleg az év legjobb köröm volt idén, ráadásul ez egy nagyon nehéz pálya. Mindent beleadtam, különösen az utolsó kanyarban, ahol sikerült még egy tizedet javítanom, ez különleges volt.”
Hadjar Max Verstappen mellől, a második rajtsorból indulhat majd, miután a négyszeres világbajnok a harmadik helyen zárt. „A tiszta oldalról indul, és általában jó rajtjai vannak. Szerintem akár előzni is tud majd” – jegyezte meg a hollanddal kapcsolatban Hadjar, aki a második szabadedzésen technikai probléma egyetlen kört futott csak, így nem volt lehetősége versenyszimulációt teljesíteni, ennek ellenére optimistán nyilatkozott:

„Nem igazán tapasztaltam meg a hosszú etapokat. De Liam tegnap gyors volt, és az autó egészséges. Egy körön gyorsak vagyunk, szóval sok körön is azok leszünk” – mondta, majd arra a kérdésre, hogy meg tudja-e tartani a negyedik helyet, így válaszolt: „Nem olyan nehéz itt előzni. Hosszú az egyenes és a DRS is korán nyílik. Ha gyorsabbak, akkor megelőznek. Ezt el kell fogadnunk, és okosan kell versenyeznünk.”