DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„A szezon végén fogunk dönteni” – Mekies a Red Bull második üléséről

A Red Bull csapatfőnöke elárulta: nem fogják elsietni a Max Verstappen melletti ülés betöltését, a szezon végén fogják a pilóták teljesítményeit kiértékelni.

Nem tervezi lecserélni Yuki Tsunodát a Red Bull új csapatfőnöke: Laurent Mekies szerint egyáltalán nem szükséges sietniük a döntés meghozatalával, így az év végén szeretne erre a pontot tenni. Addig is lehetőséget ad a japánnak a bizonyításra, és Isack Hadjarnak és Liam Lawsonnak a fejlődésre a leánycsapatnál – hiszen a Red Bull nincs versenyben egyik bajnoki címért sem, így ezt az időszakot tudják kihasználni a lehető legjobb helyzet megteremtésére a következő szezonokra.



Mekies így fogalmazott a Holland Nagydíj hétvégéjén a Formula.hu helyszíni jelenlétében és az Autosport oldalának: „Az igazság az, hogy nem kell sietnünk a döntéssel. Szerencsések vagyunk, hogy Yuki ül az autónkban, illetve azért is, hogy a Racing Bulls csapata remekül működik, és tudjuk tanítani ott a fiatal versenyzőinket. Yuki hatalmasat lépett előre a Max-szel szembeni hátrányát illetően Spában és Budapesten – Magyarországon egyedül azért nem volt látványos, mert sehol sem volt a teljesítményünk.”

„Meglátjuk, kire esik a választásunk” – folytatta a csapatfőnök. „Liam szépen fejlődik, Isack kiemelkedő munkát végez, és a szezon eleje óta minden versenyen képes meglepni minket. Ha a Red Bull szempontjából vizsgáljuk a döntést, miért kellene sietnünk?”

„Természetesen megértjük az ezzel kapcsolatos kérdéseket és a türelmetlenséget. Azonban a mi elsődleges szempontunk az, hogy a versenyzőink a lehető legjobb helyen legyenek a szezon hátralevő részére, és a döntést pár hónap múlva fogjuk meghozni. Van még tíz versenyhétvége – ezután fogunk leülni mindenkivel beszélni, és dönteni.”

Helmut Marko, a Red Bull sportszakmai tanácsadója egyébként szintén nyilatkozott a kérdésben a Sky Germanynek: elmondása szerint szeptember-október környékén még meg akarnak nézni néhány versenyt a potenciális jelöltektől, és utána fognak dönteni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: