Biztatóan indul a Holland Nagydíj hétvégéje a Mercedes csapatának: bár az első edzésen Kimi Antonelli elásta magát a sóderágyban, a második edzésen már a 12. legjobb időt futotta – csapattársa, George Russell pedig az első gyakorlást hetedikként, a másodikat pedig negyedikként zárta.
A gyakorlásokat követően Russell így értékelt a Formula.hu helyszíni jelenlétében és az f1.com oldalának: „Jól éreztem magam az autóban, kellemes volt visszatérni pár hét kihagyás után. Mindenkinek trükkösek voltak a mai körülmények: erős volt a szél, és ez a pálya sok 180 fokos kanyarral rendelkezik, ami ilyen időjárásban könnyen játszik az autóval.”

„Sokkal inkább kiszolgáltatott a körülményeknek, mint máskor – például Silverstone is ilyen. Ami a versenyképességünk illeti, talán nem vagyunk olyan közel az élmenőkhöz, mint szeretnénk lenni. Ám a versenytempónk rendben van, igazából a szokásos mixben leszünk.”
Az Aston Martin erős teljesítményéről pedig így véleményezett: „Nagyon meglepőek az elmúlt versenyeik. Korábban egészen gyenge teljesítményt nyújtottak, azonban Magyarországon remekeltek, és itt is erősnek tűnnek. A Ferrarinak nagyon eltűnt a tempója – de okoztak már meglepetést, így benne van, hogy holnap erősek lesznek. Ahogyan Max is.”
„Max egy kemény futamot teljesített Magyarországon, de most jobbnak tűnik. Ezen a hétvégén szerintem az Astonnal, Max-szel és saját magunkkal leszünk versenyben – talán még a Ferrarival” – árulta el, kiket tart saját fő kihívóiknak a holland hétvégén.

Az adásban látott Piastri-incidenst pedig így értékelte Russell: „Szerintem egy kicsit korábban fordult be, mint szeretett volna, ezért hirtelen elrántotta a kormányt. Szerencsétlenül jött ki, de megijesztett! A pályán fel van készülve ilyenekre az ember, de a bokszutcában nem számítok ilyesmi manőverekre.”
Antonelli is fejlődik
Az első edzés idejekorán véget ért az olasznak a sóderágy miatt, azonban a második gyakorláson végig tudott körözni. Így értékelt a fiatal olasz:
„A második edzésen meg kellett találnom a ritmust. Van még min dolgoznunk, de tudjuk, hol tudunk fejlődni, így izgatottan várom a szombatot. Meglátjuk, milyen lesz az időjárás – ha száraz körülmények lesznek, tudunk fejlődni. A mai gyorsköreimen vétettem hibákat itt-ott, de holnap ezeket ki szeretném küszöbölni.”