DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Mégis beigazolódott Russell teóriája Leclerc hungaroringi gondjairól?

Lapértesülések szerint az utolsó bokszkiállásnál bütykölhettek valamit, ami elvitte az autó egyensúlyát – és ez egybevághat a korábbi gyanúval. A monacói nem kommentált.

Elképzelhető, hogy igaza volt George Russellnek abban, hogy azért esett vissza Charles Leclerc tempója a Magyar Nagydíj utolsó etapjában, mert a Ferrari kénytelen volt megnövelni a guminyomást annak érdekében, hogy ne váljon túl vékonnyá az autója alján a kopólemez.

Leclerc a pole-ból indulva többé-kevésbé kontrollálta a hungaroringi F1-es futamot, tartotta maga mögött Oscar Piastri McLarenjét. A második bokszkiállása után viszont olyannyira bezuhant a tempója, hogy végül még a dobogóról is lecsúszva csupán negyedik lett.

f1-leclerc-ferrari-hun-2



A monacói visszaesésének oka rejtély maradt a Formula-1-es Magyar Nagydíj után: a Ferrari nem árult el részleteket, míg maga a pilóta a leintés után csak annyit nyilatkozott, hogy a karosszériájával támadt gond, nem a motorjával.

Felröppentek azonban érdekes teóriák is – főleg annak kapcsán, hogy Leclerc még a verseny közben úgy fogalmazott a rádión, hogy ő „másképp kezelte volna a problémát”. A konkrét gyanút Russell fogalmazta meg, aki megelőzte Leclerc-t a harmadik helyért: szerinte egyértelmű volt, hogy a Ferrari a határon táncolt a kopólemez vastagságával, ezért kénytelenek voltak a keréknyomás növelésével megemelni a hasmagasságot is.

Russell elmélete nem tűnt már elsőre sem alaptalannak, hiszen főleg a kínai kizárás óta tartja magát a teória, miszerint a Ferrari főként azzal küzd 2025-ben, hogy nem tudják kellően közel futtatni az autó alját az aszfalthoz, mert különben elkopik a padlólemez kritikus része – márpedig ez kompromisszummal jár leszorítóerő és így végső soron a tempó tekintetében.

Nos, a Ferrari természetesen nyomozott Leclerc rejtélyes gondjai kapcsán, és bár nem sokat kommunikáltak ennek eredményéről, a Scuderia egyik szóvivője a The Race-nek annyit elárult, hogy „szinte biztosan” az borította meg az SF-25-ös egyensúlyát, hogy pár módosítást eszközöltek az autón az utolsó kerékcsere során.

f1-leclerc-ferrari-hun-1

Bár ennek részleteit nem közölték, a lap értesülései szerint valóban a keréknyomás növelése és egy kisebb szárnymódosítás lehet a kiváltó ok – márpedig ez egybevág azzal, amit Russell még a Hungaroringen vázolt.

Természetesen minderről magát Leclerc-t is megkérdezték Zandvoortban a Holland Nagydíj csütörtöki sajtónapján, a monacói azonban nem akart részleteket elárulni:

„Nem kommentálom ezt. Nem igazán érdekel, George mit mond. A helyzet sokkal összetettebb annál, amit lefestett, de nem fogom ezt túlságosan kommentálni. Ahogy mondtuk, nem fogunk belemenni a részleteibe annak, hogy mi történt. Próbáljuk megoldani, mind ebbe az irányba dolgozunk, de csak annyit mondhatok, hogy ennél sokkal komplexebb az ügy.”

Szemlátomást mindenesetre a spái új futómű nem oldotta meg a Ferrari gyanított hasmagassággal kapcsolatos gondjait, de Leclerc szerint dolgoznak az ügyön: „Úgy gondolom, továbbra is jelen lesznek a problémák, de igyekszünk orvosolni őket és másképp kezelni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: