Fernando Alonso úgy véli, Alex Palou egyértelműen képes lenne megállni a helyét az F1-ben, Max Verstappen ugyanakkor óvatosabban fogalmazott: szerinte nem lehet előre tudni, hogyan teljesítene a spanyol a száguldó cirkuszban – de ez fordítva is igaz rájuk az IndyCar kapcsán.
Palou azért lett ismét beszédtéma a Formula-1-es paddockban, mert pár napja amerikai források arról cikkeztek, hogy az IndyCarban a negyedik bajnoki címét már hetekkel ezelőtt bebiztosító pilóta után érdeklődik a Red Bullt.

Ezt azóta gyakorlatilag minden érintett cáfolta, kezdve Palou jelenlegi istállójától, a Ganassitól a Red Bull-tanácsadó Helmut Markón át magáig a versenyzőig. Ennek ellenére a Holland Nagydíj médianapján többek véleményét is kikérték Palouról – például Max Verstappenét, aki mellé érkezhetne az említett pletykák alapján:
„Ismerem Alexet a gokartos időkből, és amit nyújt az IndyCarban, az lenyűgöző. De lehetetlen tudni, hogyan teljesítene az F1-ben, és ugyanez igaz fordítva is: mi hogyan teljesítenénk az IndyCarban? Számomra időpazarlás erről vitázni, de nagyszerű látni, amit az IndyCarban csinál.”

Verstappen tehát óvatosan fogalmazott, Palou honfitársa, Fernando Alonso azonban fikarcnyit sem kételkedik az IndyCar-sztár képességeiben: „Kihívást jelent, ez egyértelmű. Jól bevált pilóták és csapatok szerepelnek az F1-ben, de megvan a tehetsége és gyorsan tud alkalmazkodni.”
„Végső soron azon múlna, milyen autód van. Ha a mezőny végén vagy, úgy tűnhet, nem tudsz alkalmazkodni a kategóriához és szenvedsz bizonyos dolgokkal, több hibát követsz el, mert próbálsz túljutni ezeken és olykor túlerőlteted. Ha viszont gyors autóban ülsz, minden könnyebb kicsit. Úgy gondolom, egyértelműen Formula-1-es szintet képvisel, és ha megvan az esélye, nagyon örülni fogok neki.”
Arra a kérdésre pedig, hogy milyen tanácsot adna Palounak, ha ő lenne a menedzsere, Alonso humoros választ adott: „Mint azt már Max és a Mercedes esetén is elmondtam: ha a tanácsomat akarják, az e-mail-fiókom nyitva áll előttük.”