Oscar Piastri szerint az idei világbajnoki párharc ellenére sem változott meg a kapcsolatuk Lando Norrisszal a McLarennél, mivel mindketten tudják, hogy ahhoz, hogy hosszú távon sikeresek legyenek a csapattal, össze is kell tartaniuk.
A szezon elejétől fogva ez volt a valószínű, de mostanra egyértelművé vált, hogy a wokingiak két versenyzője harcolhat a 2025-ös F1-es világbajnoki címért. A nyári szünetben Piastri kilenc ponttal vezet Norris előtt, azaz meglehetősen szoros közöttük a versenyfutás.

Ennek ellenére egyelőre komolyan összezörrenésektől mentes a küzdelmük: bár Montrealban már ütköztek Norris hibájából, Piastrinak pedig volt egy-két neccesebb előzési kísérlete, a pályán kívüli jó viszony szemlátomást megmaradt. A McLaren vezetősége rendre hangsúlyozza is ezt, és most Piastri is megerősítette:
„Nem igazán változott a kapcsolatunk. A versengéssel kapcsolatos közeg egészen más idén, igen, de a kapcsolatunk nagyjából ugyanolyan” – mondta a McLaren honlapjának nyilatkozva. „Ahogy együtt dolgozunk, ahogy próbáljuk segíteni a csapatot, és amit akarunk az autótól, az mind ugyanaz.”
„Úgy gondolom, mindketten nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy hosszú ideig sikeresek akarunk lenni ezzel a csapattal. Ez egyikünkön sem fog múlni. Természetesen fontos az egészséges versengés, de az is fontos, hogy egységes maradjon a csapat, és szerintem ez mindkettőnknek ott van a fejében” – magyarázta az ausztrál.
Jól kezelte a nyomást, de a java most jön

Piastri arról is beszélt, hogyan élte meg a vb-harccal járó nyomást eddig és mit vár a továbbiakban ilyen téren: „Azt mondanám, jól kezeltem, de ez még az a szakasza volt az évnek, amikor a nyomás nem igazán helyeződik még a bajnoki küzdelemre.”
„Nyilván nem akarsz pontokat bukni, de még nagyon korán voltunk ahhoz, hogy így gondoljunk a szezonra. Ebben a szakaszban csak úgy vágsz neki egy hétvégének, hogy próbálod kihozni belőle a legtöbbet, és nem gondolsz közben magára a bajnokságra összességében.”
„Szóval igen, jól kezeltem, de nem igazán koncentráltam rá. Innen már csak növekedni fog a nyomás. Amikor elérünk az év későbbi részéhez, ott fog megnőni a nyomás.”