George Russell szerint a Mercedes relatív visszaesése a nyári futamok során elfedte azt, hogy Andrea Kimi Antonelli továbbra is fejlődő tendenciát mutat az újoncévében.
Antonelli sorozatos pontszerzésekkel debütált a szezon elején a Formula-1-ben, ám az európai idény kezdete óta csupán a kanadai dobogója és a legutóbbi Magyar Nagydíjon elért tizedik helye révén szerzett egyáltalán pontot.

Ez alapján visszaesés érződhet a ma 19 éves olasznál, csapattársa azonban úgy érzi, a Mercedes visszacsúszása az elmúlt hetekben azt eredményezi, hogy nem látható a külvilág számára az újonc folyamatos javulása:
„A tény az, hogy szerintem a hozzám képesti tempókülönbsége nem változott. Kanadában pole-ban voltam, ő negyedik helyre kvalifikált, de hat tizedmásodperccel volt mögöttem. Belgiumban kiesett a Q1-ben, én bejutottam a Q3-ba, de csak három tizedre volt tőlem” – mutatott rá Russell a Motorsport.com hasábjain.
„Az emberek alapvetően az eredményeket nézik, de az igazság az, hogy továbbra is fejlődik, noha mi csapatként hátrafelé léptünk. Hirtelen bekerülsz egy olyan harcba, ahol egy tized hat-hét rajthelyet is jelenthet. Korábban azokban a pozíciókban, amelyekért harcoltunk, egy tized egy helyezést jelentett.”

A félrefejlesztett futómű is ludas
Antonelli eközben arra is rávilágított, hogy a gyengébb teljesítménye köszönhető annak a hátsó felfüggesztésnek is, amelyet Imolában vetett be először, majd néhány futamnyi hanyagolás után Montrealban újra a Mercedes, hogy aztán a Hungaroringre mégis kukázzák azt, miután rájöttek, hogy inkább hátralépést jelentett:
„Amióta váltottunk arra a futóműre, Kanadát leszámítva küszködtem az autó vezetésével és azzal, hogy önbizalmat gyűjtsek. Emellett nem is alkalmazkodtam a legjobban, mert végig próbáltam megtartani a saját stílusomat és úgy vezetni az autót, ahogy én szeretem, de ez nem igazán működött” – magyarázta az olasz pilóta.
Antonelliről a Mercedes-főnök Toto Wolff is beszélt a vele készült exkluzív interjúnk második felvonásában, ez ide kattintva olvasható.