DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„Ez lesz az új normális” – Sainz szerint a pilóták megszokják az új autókat

Carlos Sainz valami hasonlóan nagy váltás történt versenyzői szempontból 2014-ben is, mint amit jövőre kell megugraniuk.

A 2026-os autókat elsőre furcsa és bonyolult lesz vezetni, de a zért ők az F1-es pilóták, hogy megszokják ezt és alkalmazkodjanak hozzá: így vélekedik a teljesen új autókról Carlos Sainz, a Williams versenyzője.

„Nagyon bonyolult. Vezetés közben sok agyi kapacitást igényel. De annak idején az is hasonló volt, amikor a normál V8-as motorokról át kellett állni a komplex V6-osokra és kezelni kellett az akkumulátorokat, meg mindent” – magyarázta.

„Akkoriban az is sokkoló volt, hogy egy pilótának ennyi mindent kell észben tartani, amelyekről korábban, a V8-as motorral soha nem gondolkodtunk. De aztán mindannyian megszoktuk, mindannyian alkalmazkodtunk, és most már normálisnak tűnik. Azt hiszem, jövőre valami hasonló lesz” – fogalmazott a spanyol.

f1-sainz-williams



„Az elején mindannyian azt gondoljuk: mi a fene folyik itt? Miért kell ennyit foglalkoznunk ezzel? Miért érződik másként az autó minden körben? De aztán amikor elkezdünk vele versenyezni, és a futamok eltelnek, minden természetesebbnek fog tűnni és ez lesz az új normális.”

Arra a kérdésre, hogy az új formula jobb versenyeket kínál-e, mint a jelenlegi, Sainz így válaszolt: 

„A nagy kérdés az, hogy ez az új normális jobb-e, mint a régi normális. Ez az a millió dolláros kérdés, amelyről mindenki szeretne véleményt mondani vagy véleményt formálni. De szerintem mi, pilóták, egyszerűen alkalmazkodni fogunk ahhoz, amit adnak nekünk. Ha egy kör alatt hat vagy hét üzemmód-váltást kell végrehajtanunk, akkor meg fogjuk tenni. És egyszerűen jók leszünk benne, ahogy mindig is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: