Frederic Vasseur úgy érzi, alapvetően megvan a tempó a Ferrari 2025-ös autójában, csak azt épp nem tudják mindig kiaknázni, miközben a McLaren mindig, minden körülmények között gyors és következetes teljesítményt nyújt.

Noha a Red Bull-lal és a Mercedesszel ellentétben a Ferrari még nem nyert nagydíjat idén a Formula-1-ben – csak egy sprintversenyt még Sanghajban Lewis Hamilton révén –, mégis a maranellóiak foglalják el a második helyet a konstruktőri világbajnoki összetettben, és a McLaren-főnök Andrea Stella is őket nevezte meg a legfőbb fenyegetésnek a szezon második felére.
A Scuderia csapatvezetője, Frederic Vasseur szerint a legutóbbi F1-es Magyar Nagydíj is azt bizonyította, hogy a tempójuk rendben van alapvetően: Charles Leclerc pole-t szerzett és onnan indulva vezette is a futamot, mígnem az utolsó etapja során rejtélyes módon visszalassult (a pilóta karosszéria-problémáról beszélt, más gyanú szerint viszont a guminyomást kellett megemelniük, hogy ne kopjon el túlságosan a padlólemez az autója alján).
Viszont a rivális McLaren mindig tudja hozni az erős tempót, miközben a Ferrari nem – minderről a Racer szaklapnak beszélt Vasseur a hungaroringi forduló után:

„Rendkívül nehéz jósolni, már csak azért is, mert szerintem az egyik napon látott kép nem feltétlenül lesz igaz a következő hétvégén. De azt mondanám, legalább az utolsó két versenyen újra megvolt a tempónk. Folyamatosan megvolt – leszámítva persze az utolsó etapot, de következetesen bántunk a gumikkal, menedzselni tudtuk a tempót, és ha az időmérőn is felzárkózunk, akkor az azt jelenti, hogy harcolni fogunk velünk.”
„Úgy vélem, az előnyük abból származik jelenleg, hogy ők mindig ott vannak, függetlenül bármitől. Oké, az időmérőn kicsit gyorsabbak voltunk, de kicsi volt a különbség, ők pedig mindenféle körülmények között jól teljesítenek, míg mi kissé inkonzisztensek vagyunk egy hétvége folyamán.”
„Következetesnek kell lennünk bármiféle körülmények között. Már a szabadedzésen is, hogy jól felkészülhessünk a futamra, a Q1-től egészen a Q3-ig, és minden gumikeveréken és gumiszetten a versenyen. Azt gondolom, pillanatnyilag ebben teljesítenek nálunk jobban.”