A GPDA egyik elnökeként sok mindent köszönhet a Formula-1 George Russellnek, aki 2021 óta tagja az F1-es versenyzők érdekvédelmi szervezetének. A Mercedes pilótája különösen fontosnak tartja a pilóták biztonságát érintő újítások elősegítését – többek között erről beszélt a Motorsport szaklapnak adott interjújában.
„Nem az a célom, hogy örökséget hagyjak magam után. Sosem volt ez a szándékom. Arról van szó, hogy ha látok egy lehetőséget arra, hogy javítsunk valamin, akkor beszélni akarok róla, főleg, ha a biztonságról van szó” – magyarázta Russell.
A Mercedes pilótája elárulta, hogy több olyan balesetet is látott már pályafutása során, amelyek mély nyomot hagytak benne: megemlítette honfitársa, Billy Monger incidensét, amiben az akkor 17 éves versenyző mindkét lábát elvesztette, valamint Anthoine Hubert halálos balesetét is az F2-ben 2019-ben.

„2012-ben Billy Monger csapattársa voltam, közeli kapcsolatot ápoltunk. Láttam a balesetét élőben. Aztán szintén láttam Anthoine balesetét is. Teljesen rosszul lettem tőle. Amikor ilyen dolgokat látsz olyan emberekkel az autóban, akiket jól ismersz, és úgy gondolod, vannak ötleteid azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne javítani a biztonságon és megelőzni az ilyen eseteket, akkor természetesen meg akarod osztani ezeket.”
Összefognak a pilóták
A GPDA-elnök Russell elmondása szerint manapság egyre többször fognak össze az F1-es mezőny tagjai fontos ügyekben. A Nemzetközi Automobil Szövetséggel kapcsolatban pedig leszögezte: a gyakori összetűzések ellenére nem érdekük a versenyzőknek az FIA ellen küzdeni.
„Csoportként közelebb állunk egymáshoz és összetartóbbak vagyunk, mint valaha. Az F1-ben töltött hét évem alatt úgy tűnt, hogy közelebb kerültünk egymáshoz és azonos a véleményünk bizonyos dolgokat illetően. Nagyon sok minden változott.”
„Nem akarunk az FIA ellen harcolni, az F1 ellen sem. Együtt akarunk velük dolgozni, hogy a lehető legtöbbet tehessük a sportért és értük, irányító szervként, valamint értünk, pilótákként. Együtt akarunk felemelkedni és együtt akarunk hibázni. Hogy ezt hogy tudjuk elérni? Az már egy másik kérdés” – fogalmazott a brit.
