DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Hamilton: Hiszek a Ferrariban, az egész csapat fejlődni szeretne

A kisebb szünet alatt két dokumentumot is összeírt a hétszeres bajnok a meglátásairól – ezt a maranellóiak pedig örömmel fogadták, és folyamatosan egyeztetnek a kérdéses pontokról.

Még a Belga Nagydíj alatt árulta el Lewis Hamilton, hogy az év első felében egy dokumentumot készített az új alakulatával kapcsolatos észrevételeiről – a júliusi szünet alatt pedig még kettő hasonló iratot adott le. Az egyéni pontverseny hatodik helyén álló pilóta elmondása szerint nem utasításokat akar adni a maranellói istállónak – szimplán a kérdéseire keresi a választ, és a szervezeti átrendezésről tesz javaslatokat benne.



A Magyar Nagydíj csütörtöki médianapján a Formula.hu helyszíni jelenlétében és a planetf1.com oldalának így nyilatkozott a kezdeményezéséről Hamilton: „Nem utasítások vannak benne – szimplán ötletek kipróbálható dolgokról. Mely területekről kell terhet levenni? Mi szorul fejlesztésre? Ezekről, és hasonló kérdéskörökről egyeztettünk Freddel és a csapattagokkal, akik nagyon reszponzívan állnak hozzá az ötleteléshez.”

Arra a kérdésre, hogy mindenki kiveszi-e a részét a csapaton belüli folyamatokban és munkákban, így felelt a hétszeres bajnok: „Erre majd akkor tudok válaszolni, ha már én is tisztán látom a működést. Ahogyan korábban is említettem, a kezdeményezés arról szól, hogy jobban megértsem a közeget, amibe belecsöppentem. Adaptálódnom kell, ahogyan azoknak az embereknek is, akik már több ideje dolgoznak itt: eddig pozitív és együttműködő válaszokat kaptam. Lenyűgöz a szenvedély és a munkamorál ebben a csapatban.”

„Mindenki jobban és jobban szeretne teljesíteni – ezért is gondolom úgy, hogy minden komponens megvan az istállóban ahhoz, hogy újra a csúcsra érjen. Ezért is igazoltam ide: hiszek bennük” – zárta a nyilatkozatát Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: