DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Norris: Nem az akkumulátor miatt előzött meg Piastri

A brit szerint az erős szélárnyék, és az elsőséggel járó ”úttörő” szerep törte meg a lendületét a gördülőrajtot követően – az ezt követő megingások pedig a nedves aszfaltra visszavezethetők.

Bár Zak Brown szerint az akkumulátor apró hibája hátráltatta Lando Norrist a Belga Nagydíj indításánál, a másodikként záró pilóta erről másképp vélekedett – aminek szombaton Oscar Piastri is áldozatul esett Max Verstappen ellen, neki is az lett a veszte a vasárnapi versenyen.

A SkySports.com portáljának és a Formula.hu helyszíni jelenlétében így felelt arra a kérdésre a brit, hogy az akkumulátor hátráltatta-e a Piastri elleni védekezésben és csatában: „Nem. A szélárnyék miatt vesztettem pozíciót. Tegnap is láttuk, hogy mekkora előnyt ad – pláne az első autóval szemben, aki elsőként megy át a vizes részeken, ami visszaesést okoz tempóban.”



„Az első kanyarom egyébként sem sikerült jól, ennek utána kell néznünk, mi lehetett az oka – előtte kétszer megcsúsztam egy picikét, ha az nincs, lehet kisebb bajban lettem volna. Viszont Oscar szélárnyéka még erősebb lett volna.”

„Ahogyan szombaton is láttuk, nem egyszerű végig az élen maradni. Nem azt mondom, hogy a legjobb munkát végeztem – szimplán ezen a hétvégén nem lehetett a szélárnyék ellen megtartani az elsőséget. Nem panaszkodhatom, hiszen mindentől függetlenül jó futamot zártunk. Megpróbáltam, keményen nyomtam, de ma erre volt elég.”

A Piastri üldözése közben becsúszott megingásokról pedig így vélekedett Norris: „Itt-ott elfékeztem az egyes kanyarban, a Pouhonban pedig lementem a pályáról, ahol pár másodpercet eldobtam. Oscar is vétett hibákat, ez a körülményeknek köszönhető – mindenkivel előfordul. Mivel időt akartam nyerni, muszáj voltam gyorsabban menni – és ha ennyire a határon autózik az ember, előfordulnak a hibák.”

„Erről szól a versenyzés, erről szól az élet. Nem vagyok elégedetlen az eredménnyel, utána kell még néznem, mit tehettem volna másképp ezen a futamon. Úgy érzem, jó munkát végeztem, gyorsnak éreztem a tempóm – uraltam a helyzetet, csak az első kör nem sikerült.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: