DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„Csalódott voltam a gördülőrajt miatt” – Piastri tudta, az első körben megnyerheti a futamot

Oscar Piastri elmondta, legjobb lehetősége az első körben nyílt az F1-es Belga Nagydíj megnyerésére. Szombati csalódottságát magabiztos győzelemmel kompenzálta vasárnap.

A Belga Nagydíjat második rajtkockából kezdő Oscar Piastri első nyilatkozatában elmondta, tisztában volt vele, hogy az első kör legjobb esélye a győzelemre a több mint egyórás esőszünetet követően újraindított futamon. Az ausztrál már a Kemmel-egyenesben az élre állt, és az utolsó néhány körtől eltekintve magabiztos vezetéssel szerezte meg hatodik nagydíjgyőzelmét.

„Nagyon eseménydús volt. Tudtam, hogy az első kör a legjobb esélyem megnyerni a futamot. Jól gyorsítottam ki az egyes kanyarból, majd a lehető legkevésbé emeltem el az Eau Rouge-ban, ez pedig elégnek bizonyult” – idézte fel a leintést követően az első kör eseményeit, mosollyal az arcán.

„Kicsit csalódott voltam a gördülőrajt miatt, mivel azt gondoltam, megfoszt egy lehetőségtől. De aztán jött a jó kanyarkijárat, közel tudtam maradni, és onnantól már tudtam, hogy csak egy kicsit kevésbé szabad elemelnem, mint Lando, és a pályán kell maradnom. Eseménydús volt ott fent a dombon, de összejött” – tette hozzá a döntő pillanat kapcsán.



„Jól menedzseltük a versenyt, talán a végén küszködtem kicsit, nem a közepes volt a legjobb abroncs az utolsó öt-hat körre, de a verseny zömét irányítás alatt tartottuk. Tegnap eléggé csalódott voltam magam miatt, de úgy néz ki, a második rajthely nem is olyan rossz” – mondta el Piastri versenye további alakulásáról.

„Számomra a közepes volt a biztonsági gumiválasztás, nem lehetett tudni, lesz-e majd baleset vagy biztonsági autó. Nem nagyon számított végül, de amikor első-második helyen harcolunk, előnyt kell szert tenni a másikhoz képest” – beszélt a taktikai különbségről Norrishoz képest, aki kemény abroncsot tett fel, míg a győztes közepest használt a végéig: végül nem ezen múlott a futam sorsa.

Első győzelme helyszínére, a Hungaroringre tér vissza

A következő hétvégén jön a Magyar Nagydíj, ahol Piastri egy évvel ezelőtt első Formula-1-es győzelmét szerezte: várja, hogy ismét a Hungaroringen vezessen.

„Izgalmas lesz visszatérni, szeretem azt a pályát, és az első győzelmem helyszíne tavalyról. Várom a helyszínt, és remélem, tovább sikerül vinni a lendületet, mert ezen a hétvégén hihetetlenül erősek voltunk” – zárta nyilatkozatát Piastri.

A csapattársához képest sprinten és nagydíjon gyűjtött pontoknak köszönhetően Piastri már 16 egység előnnyel vezeti az egyéni világbajnokságot Lando Norris előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: