Lando Norris válaszolt a tegnapi vereségre, és megszerezte a pole-pozíciót az F1-es Belga Nagydíjra, megelőzve csapattársát, fő ellenfelét, a vb-éllovas Oscar Piastrit.
A McLaren változtatott az autó beállításain a sprintfutam veresége után, a középső szakaszban csökkent az előnyük, de az egyenesekben kevesebbet veszítettek a Red Bullhoz képest. Ez a módosítás kiegyenlítette Oscar Piastri és Lando Norris között az eddig nagyon egyoldalú küzdelmet, a Q3 első körében Norris jelentős előnyt autózott ki, és bár másodjára nem tudott már javítani, de Piastri sem gyorsult eleget – így ugyan egy tizedmásodpercen belüli különbséggel, de az utóbbi két nagydíjat megnyerő Norris indulhat majd az első rajtkockából.

A harmadik helyet Charles Leclerc szerezte meg a Ferrarival, aki a végén előzte meg az utolsó körébe belehibázó Max Verstappent, így a világbajnok csak a negyedik helyről rajtolhat majd holnap.
Alexander Albon nagyot ment a Williamsszel és megszerezte az ötödik helyet, mellőle pedig Gerpgre állhat fel a rajtrácsra a hatodik helyre.
A top tízben ott volt még Gabriel Bortoleto, a végre magát összeszedő Yuki Tsunoda, valamint a két Racing Bulls is.
Sainz és a Haasok is elbuktak
A tegnapi időmérőn remeklők közül többen is botlottak ma: a hatodik helyet autózó Carlos Sainz most csak 16. lett, a Q2-ben egyetlen köre maradt, amit nem tudott tisztán megfutni, illetve a két Haas is lecsúszott a top tízről a 11–12. helyen – velük együtt még Pierre Gasly, illetve a Gabriel Bortoletótól ismét kikapó Nico Hülkenberg esett ki a második szakaszban.
Hamilton és Antonelli megint kiesett a Q1-ben
Ez az időmérő sem sikerült a Mercedes újoncának: Andrea Kimi Antonelli ezúttal nem hibázott, de így is csak a 18. helyet szerezte meg – miközben Lewis Hamilton ugyan befért volna a top tízbe, de azt a köridejét elvették, mert elhagyta a pályát az Eau Rouge tetején, így ő is kiesett az olasszal együtt pont ugyanúgy, mint tegnap. Velük együtt búcsúzott még az Alpine-nal Franco Colapinto, valamint a nap leglassabbjának bizonyuló két Aston Martin.
Az F1-es Belga Nagydíj időmérőjének végeredménye:
| Helyezés | Pilóta | Csapat |
| 1. | Lando Norris | McLaren |
| 2. | Oscar Piastri | McLaren |
| 3. | Charles Leclerc | Ferrari |
| 4. | Max Verstappen | Red Bull |
| 5. | Alexander Albon | Williams |
| 6. | George Russell | Mercedes |
| 7. | Yuki Tsunoda | Red Bull |
| 8. | Isack Hadjar | Racing Bulls |
| 9. | Liam Lawson | Racing Bulls |
| 10. | Gabriel Bortoleto | Stake |
| 11. | Esteban Ocon | Haas |
| 12. | Oliver Bearman | Haas |
| 13. | Pierre Gasly | Alpine |
| 14. | Nico Hülkenberg | Stake |
| 15. | Carlos Sainz | Williams |
| 16. | Lewis Hamilton | Ferrari |
| 17. | Franco Colapinto | Alpine |
| 18. | Andrea Kimi Antonelli | Mercedes |
| 19. | Fernando Alonso | Aston Martin |
| 20. | Lance Stroll | Aston Martin |