DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Russell szerint „sokkoló” az SQ2-es távozása – ez okozta

Előkelőbb eredményt várt, de megsérült az autója, így nem tudta hozni az edzésen biztatónak tűnő formát a brit – még ki kell vizsgálniuk, azonban sejti, mi vett el a teljesítményéből.

A tizenharmadik rajtkockából várhatja a szombati sprintfutam rajtját George Russell Spában – a Mercedes versenyzője bár erős formát mutatott a pénteki kvalifikáció kezdetén, az autója megsérült, így elúszott a jó szereplési lehetőség. A brit szerint a sóderágy sértette meg a W16-ost.

A Formula.hu helyszíni jelenlétében és az F1TV kamerái előtt így fogalmazott Russell: „Egész nap megvolt a tempónk, a Q1-ben átmentem a sóderágyon, ahol Kimi is elhagyta a pályát. A köröm további része borzasztó volt, ahogyan a rá következő próbálkozás is és a Q2-es is… Láttunk egy kis sérülést az autón, még utána kell járnunk, hogy ez okozta-e a szenvedést. Ettől függetlenül sokkoló a második felvonásban kiesni, a különbség is hatalmas volt. Biztosan megvan az oka.”



Arra a kérdésre, hogy a szenvedést nem okozhatták-e a hétvégére választott beállítások, így felelt: „Nem, hiszen jó volt az elején a tempóm. A sóderágy okozta a gondokat, mivel sérülést is láttunk utána az autón. Biztosan a kiváltó okok között van – viszont a helyzetünk korántsem ideális, meglátjuk, a sprintfutamon mit tudok kihozni belőle.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: