DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Sainzot sokkolta, hogy lecserélte a Ferrari

Egy barátjától tudta meg tavaly év elején a spanyol F1-es, hogy Hamiltont szerződtették a helyére – viszont azóta családra lelt a Williamsnél.

Carlos Sainz ismét elismerte, hogy sokkolta, amikor megtudta, hogy a Ferrari mégsem kíván vele szerződést hosszabbítani, mivel szerinte semmi jel nem utalt erre előtte – viszont mostanra úgy érzi, családra lelt a Williamsnél.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Ferrari Charles Leclerc-hez hasonlóan Sainzcal is hosszabbítani fog a 2024 utáni évekre. Tavaly február 1-jén azonban robbant a bomba: a Scuderia leigazolta a Mercedestől Lewis Hamiltont, így a spanyolnak négy esztendő után távoznia kellett a vörösöktől.

f1-sainz-williams-1_1



A többszörös futamgyőztes a High Performance Podcast adásában most újfent felidézte, mennyire váratlanul érte az egész: „Azt hiszem, január vége vagy február felé történt. Épp a felkészülési edzéseim közepén jártam a 2024-es szezonra. Reméltem, hogy versenyképes lesz a Ferrari autója, és mindent megtettem nyilván decemberben és januárban, hogy felkészüljek az idényre.”

„A szerződésről szóló egyeztetések némileg furcsán elakadtak a Ferrarival, mivel október óta beszéltünk róla, hogy megújítjuk a szerződésemet, és folyamatosan elhalasztották az aláírás és a megállapodás időpontját” – árulta el Sainz.

„Nem gyanakodtam, mindig azt éreztem, valami mással elfoglaltak, és egyszer sem éreztem úgy, hogy nem fog megtörténni, mert mindig olyan visszajelzést kaptam, hogy ’biztosan folytatni fogjuk, csak pár órába fog telni, hogy megegyezzünk az anyagi oldalról, és csak két-három dologról kell megállapodnunk, de könnyen és gyorsan össze fogjuk hozni a szerződést’.”

„Azzal a mentalitással vágtam neki a télnek, hogy a 2024-es idény első futama előtt megoldódik az ügy. Aztán hirtelen január közepén-végén kaptam egy hívást, és hirtelen elmondták a hírt. Egy barátomtól hallottam, aki felhívott, és teljesen lesokkolt. Azt hittem, egy darabig a Ferrarinál leszek még, aztán hirtelen kikerültem onnan, Lewis érkezik a helyemre. Mit fogok most csinálni?”

f1-sainz-williams-2

„Egyszer sem tűnt úgy számomra, hogy ez megtörténhet, kissé sokkoló volt. Egy jó hétbe telt, mire elfogadtam és megemésztettem. Sosem lehet tőlem sok reakciót látni, szerintem higgadt vagyok ilyen tekintetben, de ez tényleg megütött… és azt hiszem, ez jobb sportolóvá és versenyzővé tett. A március-április-május eredménye az lett, hogy a legjobb autóversenyzői énemmé váltam.”

 

Családra lelt a Williamsnél

Sainz a ferraris elküldése után csaknem fél évig fontolgatta az opcióit, végül pedig a Williamsre esett a választása. Noha versenyképességben ez visszalépést jelentett a spanyolnak, a pilóta saját bevallása szerint új otthonra lelt a grove-i istállónál:

„Nagyon boldog vagyok most a helyemen. Megtaláltam a Williamst, egy versenycsapatot és egy családot, amely egy igen komoly kihívást jelentő cél érdekében dolgozik, ami nem más, hogy újra versenyképessé tegyük a Williamst. Ha egy éve azt mondták volna nekem, hogy így fog alakulni az életem, valójában nagyon örültem volna.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: