DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Leclerc beállításait követi Hamilton

A Ferrari helyettes F1-es csapatfőnöke elárulta: ez egyelőre így lesz, mivel működni látszik a Leclerc által favorizált túlkormányzottabb autó.

Jerome d’Ambrosio, a Ferrari helyettes Formula-1-es csapatvezetője arról beszélt, hogy egyelőre Charles Leclerc beállításai irányába mozdul el Lewis Hamilton is, mivel mindkettejüknél működni látszik a kissé túlkormányzottabb autó.

Leclerc több futam óta rendszeresen említést tesz arról a megszólalásaiban, hogy „kissé extrém” beállításokat használt. Ez túlkormányzottabbá teszi az SF-25-öst, ugyanakkor láthatóan a monacói jól boldogul vele, hiszen több dobogós pozíciót is szerzett azóta.

Eközben Hamilton jobbára küszködik csak a vörösöknél, és bár a Kínai Nagydíjon megnyerte a sprintet, vasárnapi nagydíjról a szezon feléig dobogója sincs még.

f1-hamilton-ferrari-1



A hétszeres F1-es világbajnok ugyanakkor az Osztrák Nagydíjon elárulta, hogy ő maga is elment kissé Leclerc beállításainak az irányába, csak azt a többéves ferraris rutinnal rendelkező kollégája jobban működésre tudja bírni egyelőre, míg nála egy idő után a túlkormányzottság gyors gumikopást eredményez.

Ennek ellenére a Ferrarinál helyettes csapatfőnöki pozíciót betöltő Jerome d’Ambrosio arról beszélt a RacingNews365.com szakoldal hasábjain, hogy marad ez az irány Hamiltonnál is:

„Azt mondanám, jelenleg mindenképpen. Ahhoz, hogy kihozzák az autóból a maximumot, szükség van egy bizonyos egyensúlyra, és Charles néhány futam óta olyan autóval vezet, amely kicsit jobban túlkormányzott, és ez remekül működött nála.”

„Lewis is valójában elmozdult ebbe az irányba az utóbbi időben, és ő is kezdi működésre bírni. Végső soron úgy vélem, ez egy aspektusa a jelenlegi szabályrendszernek, ahol rengeteg idegességet látunk az autótól a kanyarok bejáratán, amelyekkel meg kell birkózniuk a versenyzőknek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: