DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Ecclestone: Horner valami durvát tehetett...

Azt a részt nem érti, hogy miért azonnali hatállyal rúgták ki: elmondása szerint hétfőn beszélt Hornerrel, de akkor még szó sem eset ilyesmiről.

Az F1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone megdöbbenéssel fogadta Christian Horner hirtelen távozását a Red Bull Racing csapatfőnöki posztjáról.

Ecclestone és Horner régóta szövetségesek és barátok, olyannyira, hogy az utóbbit az előbbi lehetséges utódjaként emlegették, mielőtt a Liberty Media 2017-ben átvette a sportágat.

Ecclestone a RacingNews365-nek megerősítette, hogy csak hétfőn beszélt Hornerrel, és szó sem esett a közelgő távozásról. Ez aláhúzza, milyen gyorsan cselekedett a Red Bull igazgatótanácsa Horner eltávolításával.

f1-horner-ecclestone



Miután kifejezte szomorúságát Horner távozása miatt, a RacingNews365-nek nyilatkozva Ecclestone azt mondta: 

„Véleményem szerint valami nagyon komoly dologról lehet szó. Beszéltem vele hétfőn és nem tudott róla. Nos, lehet, hogy tudta, de nekem nem mondta el. Ez egy normális beszélgetés volt. Maxról beszélgettünk. Semmi köze ehhez, különben elmondta volna nekem."

Ecclestone különösen azt nem értette, hogy Horner miért távozott a szezon közepén.

„Csak azt tudom, amit az egész világ megtudott, vagyis azt, hogy azonnali hatállyal kirúgták” – mondta Ecclestone.

„Az azonnali hatállyal valót nem értem. Miért kérték volna, hogy azonnali hatállyal távozzon? Ez olyan, mintha megölt volna valakit. Meg lehet érteni, ha valakit ki akarsz rúgni, akkor előtte elbeszélgetsz vele, és valami olyasmit mondasz, hogy ’Megállapodtunk, hogy elválunk’, vagy valami ilyesmi. De ha azt mondja, hogy ’azonnali hatállyal ki vagy rúgva’, akkor valami nagyon drasztikus dolgot kellett tennie, hogy ez megtörténjen. Tegyük fel, hogy elégedetlenek voltak az eredményekkel, amit meg tudok érteni, ez egy dolog, de hogy azonnal kirúgják, az egészen más dolog.”

A Horner-sztorit a legutóbbi Formula Podcastben is kiveséztük:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: