DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Brown: Igazságosan bánunk a versenyzőinkkel

Zak Brown elmondása szerint pilótáikra bízzák, hogy eldöntsék maguk között a vb-cím sorsát, míg Andrea Stella mclarenes csapatfőnök szerint Lando Norris megérdemelten győzött Silverstone-ban.

Ismét McLaren 1-2-vel zárult a legutóbbi F1-es futan, ezúttal a Brit Nagydíjon diadalmaskodtak a papayák. Lando Norris húzta be a futamgyőzelmet, miután Oscar Piastri saját hibájából, időbüntetésének köszönhetően veszítette el a győzelmet. Noha megkérte csapatát, hogy cseréljék vissza a pozíciót a pályán és harcoljanak az elsőségét, erre nem került sor. 

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója elmondta, hogy jót tett a csapatnak, hogy már Kanadában túlestek versenyzőik első komoly összeakadásán, így mostantól rájuk bízzák, hogy eldöntsék a világbajnoki cím sorsát. 



„Szerintem Montreal egy jó pillanat volt mindannyiunknak. Kilyukadt a lufi, letudtuk, mindenki erről beszélt. Úgy érzem, mindenki önbizalmán és kényelmén javított. Megtörtént, hiba volt. A közeljövőben láthatunk még ilyen eseteket, de azok versenybalesetek lesznek, és ezek bármikor megtörténhetnek” – mondta a Sky Sportsnak Brown. 

„Folytatjuk azt, amit most csinálunk. Egyenlően, igazságosan, világosan bánunk velük, jól kommunikálunk. Ha tudjuk növelni az előnyünket, akkor rájuk akarjuk bízni, hogy eldöntsék, ki nyeri a világbajnokságot. Győzzön a legjobb!”

 

Tisztességesen és becsületesen nyert Norris

Andrea Stella csapatfőnök nagyon megdicsérte brit pilótáját győzelme után. Az olasz szakember szerint Norris megérdemelten diadalmaskodott hazai pályáján. 

„Elnézve Lando lelkességét és boldogságát, szerintem teljesen meg tudta élni a pillanatot. Elvégezte a munkáját, tisztességesen és becsületesen, ő maga egyáltalán nem hibázott. Nagyon jól és gyorsan vezetett, odakerült az élre és megnyerte a Brit Nagydíjat. Teljesen ki kell élveznie ezt az élményt és ezt a hatalmas boldogságot” – idézi a Motorsport szaklap Stellát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: